Önkéntesmunka-lehetőségek fiataloknak középiskola után: szenior klubban, idősek mellett


-A A+

„Emberekkel emberekért” – határozta meg az önkéntesség fogalmát Réti Ingrid szociális munkás, aki mindamellett, hogy tanácsadást tanul a BBTE mesterképzésen, önkéntesen vezet egy időseknek szóló szenior klubbot Kolozsvár szívében. Kiemelte, az idősek a nagyszülő és a nyugdíjas szerepek között lavíroznak, az iskolaidőszak kezdetével pedig a nagyszülőszerepeket háttérbe szorítva újra nyugdíjasokká válnak, így szükségük van arra, hogy hetente legalább egy napot aktívan töltsenek társaikkal. Ami pedig ennél is fontosabb: „nem szeretnek a régi dolgokról beszélni, folyamatosan vágynak az újra, a jelen megélésére”.

Sorozatot indítottunk az önkéntességről, hogy a fiatalok középiskolás éveik után, egyetemi éveik vagy munkavállalásuk előtt megismerkedhessenek tapasztalatszerzési lehetőségeikkel. Az első részben egy gyermekotthonban önkénteskedő nevelő feladatait mutattuk be, a második részben beszámoltunk az önkéntes eseményszervezők munkájáról, a továbbiakban ismertetjük az iskolai, óvodai önkéntesek feladatait, a színházban tevékenykedők, önkéntes tűzoltók, hegyimentők mindennapjait, valamint írunk a telefonos segélyszolgálatnál, az egyházi szervezetek mellett önkénteskedők kihívásairól és a sport és természetvédelmi szervezetek mellett önkénteskedő fiatalok munkájáról is.

Réti Ingrid elmondta, már középiskolás évei végén tudta, hogy olyan munkahelyet szeretne magának, ahol az emberi interakciók elsődlegesek, ezért bizonyult biztos útnak a szociális munka. Hozzátette, jelenleg úgy vezeti a szenior klubot, hogy előzetesen semmiféle tapasztalatot nem szerzett az idősek foglalkoztatásáról, ugyanis iskolásként és egyetemistaként is leginkább fiatalok mellett önkénteskedett. „Kihívás is egyben: én, aki mindig fiatalok körében forogtam, sosem gondoltam arra, hogy majd egyszer 20-25 nyugdíjassal elindulok kirándulni, vagy hétről hétre olyan tevékenységeket szervezek, hogy azok kielégítsék ennek a korosztálynak az igényeit” – magyarázta Réti Ingrid.

Tízedik osztályos kora óta intenzíven tevékenykedik különböző szervezeteknél: munkálkodott már szülőfalujának, Vámosgálfalva gyülekezetének ifjúsági csoportjában, később bekapcsolódott az Erdélyi Ifjúsági Szövetség munkájába, és három évig volt a Küküllői Református Egyházmegye alelnöke is. Miután itt elsajátította a táborok és tematikus napok lebonyolítását, egyetemistaként könnyűszerrel kapcsolódott be az IKE eseményeinek szervezésébe, valamint a Szociális Háló.ro szakmai portál fejlesztési projektjébe, amelynek máig oszlopos tagja.

Mindezek mellett a Gyulafehérvári Caritasnak köszönhetően önkénteskedhetett gyermekotthonban, valamint kipróbálhatta magát felnőtt fogyatékkal élők mellett is. A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal Orvosi és Szociális Igazgatóságánál, valamint a Család és Gyermekvédelmi osztályán is önkénteskedett, és a Kolozsvári Erőforrásközpontban is végzett feladatokat: itt szülőkkel dolgozott csoportban, céljuk a szülői készségek fejlesztése volt – tudtuk meg a szociális munkástól.

Az idősekkel való munkát csupán múlt év szeptemberében kezdte: a Humana Care Egyesületnél kezdett dolgozni szociális munkásként, és megtudta, voltak ugyan próbálkozásaik egy szenior klub beindítására, a nyári vakációk és nyaralások miatt nem igazán sikerült beütemezni. A szenior klub az Életfa Családsegítő Egyesület és a Humana Care közös projektjeként indult. „Szeptemberben elkezdődött az iskola, a nagyszülők újra felvehették nyugdíjas szerepüket, és azóta aktívan minden péntek este találkozunk” – idézte fel Réti Ingrid.

A rengeteg lehetőségét azzal magyarázta, hogy szerencsések azok a falvak, ahol az egyházak felkarolták a fiatalokat és ificsoportokat hoztak létre. Hozzátette, találkozott olyan megközelítéssel, hogy „miért dolgozz valakinek ingyen, ha dolgozhatnál pénzért is”, és talán ez a nézet idézi elő, hogy kevesen próbálják ki az önkéntes munkát.

„A barátaim, akik családot alapítottak mindig azt kérdezgetik, hogy még nem untam meg tanulni, még nem untam meg önkénteskedni, és ha már van biztos fizetésem, miért dolgozok ingyen?” – világított rá helyzetére a szociális munkás, hozzáfűzve, hogy nem vagyunk még eléggé felzárkózottak szemléletmódunkban ahhoz, hogy megértsük, miről is szól az önkéntes munka.

„Én vagyok az unokájuk, vagy a katonás, szigorú személy”

Amikor elkezdett a szenior klubbal foglalkozni, nem tudta, hogy milyen elvárásokba ütközhet, és a csoportot sem ismerte: „Az elején eléggé pánikoltam is: mi lesz, ha szervezek nekik egy alkalmat, és az nem is tetszik” – mesélte a szociális munkás, aki egy szüreti alkalmon ismerte meg igazán és zárta a szívébe a klub tagjait. Az Életfa Családsegítő Egyesületnél szerveztek szüretet, ahová mindenki vitte a kis vödrét, a metszőollóját, és még szőlőprést is szereztek, tehát ki-ki kivette a részét a munkából. Volt, aki szőlőt szedett vagy préselt, mások a mustot töltögették, és közben kötetlenül beszélgethettek egymással – ismertette az összecsiszolódás folyamatát Réti Ingrid.

Megtudtuk, azóta varróműhelyen is részt vettek közösen, valamint filmet néztek, egy orvos meghívottal beszélgettek, mesevilágról társalogtak, felidézték a gyermekkorukat, játékesteket tartottak, farsang körül fánkot sütöttek, egy meghívottjukkal farsangi népdalokat tanultak, legutóbb pedig Torockóra kirándultak el a farsangtemetésre.

A tevékenységeik sokszínűek, mindig úgy állítják össze, hogy az idősek igényeit kielégítsék, ezért is indítottak a Mária Rádióban egy műsort Ferencz Emesével közösen Én is megöregedtem címmel. Itt havi rendszerességgel beszélgethetnek különböző témákról, az időseknek pedig hatalmas élmény, hogy rádióban beszélhetnek, hiszen van olyan idős, aki soha nem járt a rádiónál, így izgulva próbálja fel a fülhallgatót, és remegő hangon mutatkozik be – ismertette közös tevékenységeiket.

„Azt tapasztaltam, hogy az idősek nem szeretnek a régi dolgokról beszélni” – emelte ki a szociális munkás. Annak ellenére, hogy az egyetemen azt tanították nekik, az idősek az emlékeikből szeretnek erőt meríteni, a csoportja esetében ez nem így történik: „többször megszólítottak, hogy ami volt, az volt, ők arról szeretnénk beszélni, ami most van”.

Munkája során már több jelzővel is illették: ő „a kisunokájuk, esetenként pedig a katonás, szigorú személy”. Elmondta, nehéz volt megtanulnia, hogy miként állítson le egy nála 50 évvel idősebb embert, aki nem témához illő gondolatokat kezd boncolgatni az összejövetelen, ahogyan az is izgalommal töltötte el, hogy kirándulásokkor hogyan vegye rá a csoportot, hogy az időkereteket betartsák, vagy miként érje el, hogy mindannyian rá figyeljenek.

Az is foglalkoztatta, hogy elég hangosan beszéljen ahhoz, hogy mind hallják és meg is értsék a mondanivalóját. „Ez volt a legnehezebb: amíg megtanultam, hogy úgy viszonyuljak tisztelettel az idős személyekhez, hogy közben viszonzásként ugyanazt kapjam” – ismertette az idősek melletti önkéntesség kihívásait, majd hozzátette, a legjobb az egészben, hogy olyan közösség tagja lehet, ahol szeretik, és akik mellett nem jelent terhet minden péntek estéjét feláldozni, mert örül, hogy együtt lehetnek.

A Humana Care Egyesület otthoni idősgondozással is foglalkozik, hiszen számtalanszor szükség lenne olyan emberekre, akik egy idős ember helyett elvégeznék a bevásárlást, vagy csak egyszerűen meglátogatnák, beszélgetnének, sétálnának vele. Sok olyan idős személy van, aki már nem tudja elhagyni a lakását, és úgy telnek el a hetei, hogy nincs mellette senki, akihez szólhatna, ezért minden jelentkezőt szívesen fogadnak, akik ellátnák ezeket a feladatokat.

Mindemellett a Szenior Klubba is várnak önkénteseket, ugyanis az odajáró aktív nyugdíjasok gyakran kérlelik vezetőjüket, szervezzen be még fiatalokat, hogy ne csak idősekként legyenek összegyűlve – ismertette a helyzetet Réti Ingrid, aki úgy véli, az önkéntesség megannyi tapasztalatot és önismeretet ad, nem beszélve arról, hogy „függetlenül attól, hol és milyen korosztály mellett önkénteskedik a fiatal, rengeteg szeretetet kap munkája során”.

Ha valaki úgy érzi, hogy az idősek mellett szeretné gyarapítani tapasztalatait, akkor jelentkezhet Réti Ingridnél a 0373769175-ös vagy a 0741915195-ös telefonszámon, de levelet is írhat az info@carecluj.ro e-mail címre.







EZT OLVASTA MÁR?

X