FRISSÍTVE - Miniszter: fel sem merül a tanév befagyasztása


-A A+

FRISSÍTVE: Ezekben a napokban dolgoznak ki stratégiát az oktatási minisztérium szakértői arra vonatkozólag, hogy a koronavírus-járvány után hogyan folytatódjon az idei tanév – mondta el Monica Anisie tanügyminiszter az edupedu.ro-nak, hangsúlyozva azt is, nem merül fel, hogy befagyasszák a tanévet. FRISSÍTÉS: A tanügyminisztérium kedden közleményt is kiadott, amelyben leszögezte: a tanulóknak és egyetemistáknak nem kell megismételniük a tanévet vagy az egyetemi évet.

A szaktárca vezetője nyugalomra és felelősségteljes magatartásra intett. Elmondta, nem fagyasszák be a tanévet, keresik a legjobb megoldást az iskolások és az egyetemisták számára. 

Mint ismert, Klaus Johannis államfő hétfőtől 30 napra szükségállapotot rendelt el a koronavírus terjedése miatt. Ez többek között azzal jár, hogy az oktatás felfüggesztése mindaddig érvényben lesz, amíg a fertőzés veszélye nem hárul. 

Ezt hangsúlyozta hétfőn tartott videókonferenciájában a tanügyminiszter is, kiemelve, az oktatás nem áll le, csupán „az iskolából az otthoni keretek közé költözött”. Anisie szerint a pedagógusok online módon, az okoseszközök segítségével adhatják le a tananyagot az otthon maradt diákoknak. 

A közoktatás tevékenységét eredetileg március 11-től függesztették fel 22-éig. Korábban a tanügyminiszter azt mondta, hogy valószínűleg a tavaszi szünet végéig, az ortodox húsvét utánig, április 21-ig tart a kényszervakáció. 

A tanév eredeti felosztása szerint a második félévben április 4. és 21. között lennének tavaszi vakáción a diákok, a nyári szünet pedig június 13-án kezdődne. A nyolcadikosoknak június 5-én, a végzősöknek pedig már május 29-én véget érne a tanítás, hogy készülhessenek a vizsgákra. 

FRISSÍTÉS: A tanügyminisztérium kedden közleményt is kiadott, amelyben leszögezte: a tanulóknak és egyetemistáknak nem kell megismételniük a tanévet vagy az egyetemi évet.

„Arra intem a szülőket, pedagógusokat, tanulókat és egyetemistákat, hogy kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjanak, ne vegyék figyelembe az online teret elárasztó álhíreket. Nyugalomról és felelősségérzetről kell tanúbizonyságot tennünk, és biztosítom önöket, hogy minden hozandó intézkedésünk a tanulók és egyetemisták javát hivatott szolgálni. Nincs szó a tanév befagyasztásáról. A tanulóknak és egyetemistáknak nem kell megismételniük a tanévet vagy az egyetemi évet” – nyilatkozta Anisie.

A tárcavezető hozzátette, megérti az országos vizsgák előtt állók aggodalmait, ugyanakkor biztosította az érintetteket, hogy az oktatási minisztérium már dolgozik „egy sor világos és hatékony intézkedésen”. „Egyelőre legyünk felelősségteljesek, szolidárisak és folytassunk az otthon tanulást” – mondta még Monica Anisie.

A koronavírus romániai terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.

(Címlapi illusztráció forrása: newmoney.ro/Mediafax)








EZT OLVASTA MÁR?

X