Büntetőeljárást indítottak az ellen a személy ellen, aki felült a repülőre, bár tudta, hogy koronavírusos


-A A+

Eljárást indított a határrendészet annak a román állampolgárnak az ügyében, aki felszállt egy magán légitársaság Madrid és Bukarest között közlekedő járatára, bár tudomása volt róla, hogy megfertőződött a koronavírussal.

Az illető ellen a betegségek leküzdésének meghiúsítása miatt nyomoznak – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport. A testület szerint ez idáig összesen 40 ügyben indult eljárás e bűntett gyanúja miatt.

A koronavírussal fertőződött román állampolgár kedden érkezett meg az Otopeni repülőtérre egy madridi járattal, amelyen hatvanan utaztak. A tájékoztatás szerint a román állampolgárnak a spanyolországi hatóságok által kiállított igazolása volt arról, hogy pozitív lett a vírustesztje, mégis felült a repülőgépre, megszegve ezáltal a spanyol hatóságoknak a dokumentumba foglalt ajánlását, miszerint 14 napra karanténba kellett volna vonulnia.

A kommunikációs törzs szerint útközben az illetőn jelentkeztek a koronavírus-fertőzés jellegzetes tünetei, ezért a gép földet érése után átvették a közegészségügyi igazgatóságnak a reptéren szolgálatot teljesítő munkatársai és a Matei Balş járványtani intézetbe szállították. Közben a hatóságok elkezdték a repülő utasainak azonosítását a járványtani vizsgálat mielőbbi elindítása érdekében. „Mivel az utasok a koronavírus által érintett térségekből érkeztek, kötelességük házi elkülönítésbe vonulni 14 napra" – jegyzik meg a közleményben.

A koronavírus romániai terjedésével foglalkozó hírfolyamunkat itt találja.

(Nyitókép: Illusztráció | Getty Images)








EZT OLVASTA MÁR?

X