Közelíti a húszezret a humanitárius folyosón keresztül a Nagylaknál az országba érkezők száma


-A A+

Az elmúlt 24 órában körülbelül 4800 személy érkezett 2700 járművel Romániába a nagylaki autópálya-határátkelőnél – közölte a határrendészet.

A Magyarország által az osztrák határtól a román határátkelőkig biztosított humanitárius folyosó keddi megnyitása óta 17 ezer személy érkezett Nagylaknál az országba, akik korábban, a magyar határzár miatt Ausztriában rekedtek.

Filip Ionuţ Matei, az aradi határrendészet szóvivője úgy nyilatkozott, hogy csütörtök délutánra lecsökkent a forgalom, de pénteken ismét torlódás alakult ki a belépő sávon, és a várakozási idő 120 percre nőtt. A hatóságok folytatják a járványügyi szűrést, és aki az úgynevezett vörös zónából érkezik, karanténba kerül.

Magyarország bejelentette, hogy bár hétfő éjféltől lezárta a határt a külföldi személyforgalom előtt, este kilenc és hajnali öt óra között az előre kijelölt útvonalon lehetővé teszi az áthaladást a többségében román vendégmunkásokból álló konvojok előtt (kis számban bolgárok és moldovaiak is ezen az útvonalon térnek haza), mindaddig, amíg a román hatóságok fogadják az érkezőket.

A romániai koronavírus-járvánnyal foglalkozó hírfolyamunkat itt találja.







EZT OLVASTA MÁR?

X