Belügyminiszter: mégsem kell lakhelyelhagyási nyilatkozat a testmozgáshoz és kutyasétáltatáshoz


-A A+

A lakhelyük környékén kutyasétáltatás vagy egyéni sportolás, mozgás céljából a szabadba menő személyeknek nem szükséges saját felelősségre kiállított nyilatkozatot magukkal vinniük, mivel az igazoltatást végző rendőr ellenőrizni tudja a lakhely címét a személyi igazolványból – pontosított a kedd este kiadott katonai rendelettel kapcsolatban Marcel Vela belügyminiszter.

A Digi 24 hírtelevíziónak adott nyilatkozatában a belügyminiszter elmagyarázta: a munkába, munkahelyre igyekvő személynek szüksége van egy saját felelősségre megírt nyilatkozatra vagy a munkáltató által kiadott igazolásra, amelyre nem szükséges feltétlenül pecsét.

„A rendeletben nagyon világosan írja: vagy igazolás, vagy saját nyilatkozat, vagyis nem kell mindkettő. Nem kell lepecsételni, be lehet mutatni mobiltelefonon is, pont úgy, mint a repülőjegyet a repülőtéren. Nem muszáj papírokat vinnie magával” – hangsúlyozta Vela. Hozzátette, a rendelkezéseknek nem az a céljuk, hogy feszültséget keltsenek a lakosság körében, hanem pont az emberek érdekében hozták meg azokat.

„Az állampolgároknak együtt kell működniük, mindenkinek tudatosítania kell magában, hogy ez az ő érdekében történik. Nem az állam, a kormány érdekében hoztuk meg ezeket a megszorító intézkedéseket. Minden, amit teszünk, a lakosság támogatására szolgál és a lakosságnak tudatosítania kell, hogy mi azért vagyunk itt, hogy őket segítsük” – magyarázta.

Arra a kérdésre, hogy következnek-e még ennél – a kijárási tilalomnál – is drasztikusabb intézkedések a koronavírus-járvány ellen védekezésként, a miniszter azt válaszolta, hogy betartották a fokozatosságot, miután az országos katasztrófavédelmi bizottságban elemeztek minden lehetséges forgatókönyvet azokkal kapcsolatban, illetve azt, hogy milyen következményekkel járhatnak.

„Fokozatosan akarjuk bevezetni ezeket, csak, ha feltétlenül szükségesek. Ha az emberek betartották volna a 2-es számú katonai rendelet előírásait, talán nem került volna sor a 3-as számú rendeletre, azonban az emberek tréfának vették a javaslatokat, a közösségi oldalakon is megjelentek viccek ezekkel” – indokolta.

A kedd este kiadott 3. számú katonai rendeletben és a lakhelyelhagyási nyilatkozatban ettől függetlenül benne van rendelkezésként, illetve opcióként, hogy házkörnyéki testmozgás vagy kisállat sétáltatása céljából hagyja el az illető az otthonát.

A romániai koronavírus-helyzettel foglalkozó hírfolyamunkat itt találja.







EZT OLVASTA MÁR?

X