278 új koronavírus-fertőzést igazoltak egy nap alatt az országban


-A A+

A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) csütörtöki jelentése szerint elérte a 2 738-at az igazoltan koronavírus-fertőzöttek száma az országban. Az utóbbi 24 órában 278 esetet jegyeztek, többet, mint szerdán. A gyógyultak száma 267-re nőtt, 94-en pedig nem élték túl a fertőzést. Újdonság, hogy a GCS ezennel megyei lebontásban is közölt adatokat. 

 

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) összesítése szerint Hargita továbbra is az egyetlen megye, ahol ezidáig egy megbetegedést sem jegyeztek (csütörtöki sajtóértesülések szerint azonban Udvarhelyszéken találtak egy koronavírusos beteget).

A hivatalos tájékoztató szerint Kovászna megyében 34, Kolozs megyében 105, Biharban 39, Maros megyében 38, Szatmár megyében 16, Temes megyében 98, Arad megyében 110 igazolt eset van. A lista élén Suceava áll összesen 701 fertőzéssel,majd Bukarest következik 505 fertőzéssel.

A fertőzöttek közül 267-et gyógyultnak nyilvánítottak és kiengedtek a kórházból, közülük 58-at Temes megyében, 91-et Bukarestben, 23-at Krassó-Szörény, 8-at Dolj, 20-at Prahova, 13-at Konstanca, 28-at Iaşi, 8-at Kolozs, 5-5 személyt Brassó és Galac megyében, kettőt Bihar, kettőt Argeş és egyet-egyet Brăila, Maros, Neamţ és Fehér megyében. Jelenleg 78 beteget ápolnak az intenzív osztályon, állapotukról nem közöltek információkat. 

Románia területén jelenleg 15 407-en vannak intézményes karanténban, 114 699 személyt otthonukban tartanak orvosi megfigyelés alatt. A GCS közölte: ezidáig 28 482 koronavírus-tesztet végeztek az országban. Az elmúlt 24 órában 847 hívást regisztráltak az 112-es egységes segélyhívószámon és 3 930-at a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos tájékoztatást szolgáló 0800.800.358-as zöldszámon.  

A 2-es számú katonai rendelet hatályba lépése óta 1 290 személyt helyeztek hatósági karanténba, mert nem tartották tiszteletben a lakhelyi elkülönítésre vonatkozó előírásokat. Továbbá ötven, hatósági karanténban lévő személy elhagyta a karanténközpontot, ezért újabb 14 napra vesztegzár alá vonták őket.

Eddig összesen 271 ügyben indítottak eljárást az illetékes belügyi szervek a betegségek leküzdésének meghiúsítása miatt. Az elmúlt 24 órában 555 bírságot rótt ki a csendőrség és a rendőrség az otthoni elkülönítés vagy a karantén szabályainak megszegése miatt. Az elmúlt egy nap alatt ugyanakkor országszerte 7 385 olyan személyt tartóztattak fel, akik nem tartották be a kijárási korlátozásokról szóló katonai rendelet előírásait. A Román Rendőrség tájékoztatása értelmében összesen 10 585 135 lej értékben róttak ki bírságot emiatt.

Cikkünk frissül

A romániai koronavírus-helyzettel kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.







EZT OLVASTA MÁR?

X