Johannis bejelentette a szükségállapot meghosszabbítását egy hónappal
Egy hónappal meghosszabbítják az eredetileg április 16-ig érvényben lévő szükségállapotot, amit a koronavírus-járvány elleni óvintézkedésként hirdettek ki március 16-án – közölte hétfőn kora délután Klaus Johannis államfő. Hozzátette, hogy a nemzetközi szolidaritás jegyében Románia orvosokat és assziszteneseket küld segítségül Olaszországba.
Az elnök szerint még nem tetőzött a járvány Romániában, ezért „nincs miért fellélegeznünk”. Johannis elmondta, hogy a kormány több tagjával és az operatív törzzsel folytatott tanácskozáson megvonták az eddigi óvintézkedések mérlegét, és arra jutottak, hogy például Olaszországhoz vagy Spanyolországhoz képest Romániában nem olyan nagyszámú a megbetegedés, vagyis sikerült lassítani a vírus terjedését. „Ez annak köszönhető, hogy idejében meghoztuk a kellő és határozott intézkedéseket” – mondta.
Az elnök elmondta, hogy a szükségállapot meghosszabbításához szükséges dekrétumot a héten megszövegezik, a jövő héten pedig ki fogja hirdetni a hosszabbítást. A kormánytól javaslatokat vár, konkrét indítványokat, hogy mik kerüljenek bele az elnöki rendeletbe – tette hozzá.
Elismerte, hogy a járvány kitörésének az elején hiányosságok voltak a védőfelszerelésekkel való ellátás terén, de mostanra rendeződni látszik a helyzet. Hamarosan két és félmillió védőmaszkot osztanak szét az egészségügyi dolgozók körében, ötmilliót kapnak a rendvédelmi szervek, további nyolcmillió pedig lakossági felhasználásra kerülhet. Emellett 500 ezer egészségügyi kezeslábast is kapnak a napokban – mondta Johannis.
„Nem jött el az ideje annak, hogy semmibe vegyük a hatósági rendelkezéseket. Minden szakember, minden orvos azt mondja, hogy a járvány terjedése attól függ, hogy az emberek milyen mértékben tartják be a hatósági rendelkezéseket. Ha betartjuk a rendelkezéseket, kerüljük a kontaktust a többiekkel, lehet, hogy nem lesz nagyon magas a megbetegedések száma. Ha viszont nem tartjuk be, sajnos oda juthatunk, mint a többi fent említett ország” – figyelmeztetett az államfő.
Ismét felszólította a lakosságot, hogy tartsák be az elszigetelődésre vonatkozó rendelkezéseket. „Ne találkozzanak egymással, ne menjenek ki a lakásból, csak akkor, ha ez feltétlenül szükséges, ha munkába mennek, vagy élelmiszert vásárolni. Mindenkivel kerüljék a fizikai kontaktust. A betegség emberről emberre terjed. Ne szorítsanak kezet ismerőseikkel, ne öleljék meg egymást, tartsanak távolságot egymás között” – üzente Johannis.
Románia orvosokat küld Olaszországba
Az elnök szerint a járvány nemcsak közegészségügyi válsághelyzetet teremtett, hanem gazdasági recessziót is, ami az idei állami költségvetés nagymértékű módósítását igényli majd. Úgy vélte, több pénzt kell szánni az egészségügyre, és a szociális ellátásra, a kényszerszabadságokra és a munkanélküli segélyekre. Ehhez pedig szükségesnek tartotta a költségvetési hiány jelentős megnövelését. Hozzátette: a kormánynak alapos elemzést kell készítenie, és újra kell értékelnie a költségvetésnek mind a bevételi, mind pedig a kiadási oldalát.
România va trimite o echipă formată din 11 medici și 6 asistenți medicali în zona Milano, în semn de solidaritate cu #Italia.
— Klaus Iohannis (@KlausIohannis) April 6, 2020
Az államfő azt is elmondta: hogy a nehéz helyzetben szükség van a nemzetközi szolidaritásra. Ennek jegyében kedden 11 román orvos és hat asszisztens utazik Milánóba, hogy segítsen az olasz hatóságoknak a járvány leküzdéséért tett erőfeszítéseiben.
A március 16-án bevezetett 30 napos rendkívüli állapot idejére felfüggesztették az oktatási intézmények tevékenységét, egyszerűsítették az egészségügyi felszerelések beszerzésének szabályait, korlátozták az ügyfélfogadást a közintézményekben, az igazságszolgáltatás munkáját pedig csak a sürgős ügyekre korlátozták. A rendkívüli állapot idején katonai rendeletekkel korlátozták a lakosság gyülekezési és mozgásszabadságát, és befagyasztották az energiaárakat.
- 33123 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33125 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33126 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33127 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33128 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33128 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni