Életjáradékot szavazott meg a szenátus a koronavírustól elhunyt egészségügyi dolgozók hozzátartozóinak
Első házként elfogadta szerdán a szenátus azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében utódlási nyugdíjra jogosultak a koronavírus elleni küzdelemben életüket vesztett egészségügyi dolgozók gyermekei.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) által benyújtott javaslat előírja, hogy a koronavírus elleni küzdelemben részt vett egészségügyi dolgozó elhalálozása esetén annak családja vagy a temetés költségeit álló személy két átlagbérnek megfelelő összeget kap többlettámogatásként.
A tervezet értelmében az elhunyt egészségügyi alkalmazott gyermekei és házastársa az elhalálozásakor kapott bér 75 százalékának megfelelő összegű utódlási nyugdíjra jogosultak. Amennyiben nincsenek túlélő családtagjai, és szülei egyedüli eltartója volt, ők az említett összeg felét kaphatják. Az elhunyt családtagjai ugyanakkor ingyenes egészségügyi ellátásra és gyógyszerekre jogosultak, valamint azt is előírja a tervezet, hogy az elhunyt tulajdonában vagy társtulajdonában levő telkek, illetve a lakhelyéül szolgált ingatlan mentesül az adó befizetése alól.
A javaslat ugyanakkor az egészségügyi alkalmazottak napjává nyilvánítaná március 11-ét. A szenátus online ülésen szavazott a tervezetről. Az ülést Titus Corlăţean házelnök vezette, rajta kívül csak a két titkár, George Dircă és Marian Pavel volt jelen a teremben, a többi szenátor online kapcsolódott be. Valamennyi szenátusi frakció támogatta a tervezetet, amelyről a képviselőház szavaz majd döntő házként.
Kedden elhunyt a 53 éves suceavai mentőasszisztens, aki az egészségügyi dolgozók közül a koronavírus-járvány első hazai áldozata.
(Nyitókép: Illusztráció | Forrás: turdanews.net)
- 33256 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33258 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33258 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33259 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33261 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33261 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni