A szalonban felejtettek egy elhunyt koronavírus-fertőzöttet Aradon
Belső vizsgálat indult az Arad Megyei Sürgősségi Kórház járványosztályán, ahol egy elhunyt beteg állítólag halála után még hat órán át a szalonban maradt, más páciensekre pedig rázárták a kórterem ajtaját, írja a Hotnews.
A hírportál szerint a kórház képviselői kedden bejelentették, hogy egy tüdőgyógyász szakorvos nem teljesítette hivatali kötelességét, és ezért lemondott. Az idézett nyilatkozatban az áll, hogy a belső vizsgálat hétfő esti bejelentések nyomán indult az aradi kórház Stephan Ludwig Roth utcai épületében, a mulasztással vádolt orvos, dr. Rodica Negrescu pulmonológus lemondott, dr. Gheorghe Ninit pedig dr. Adrian Wiener belgyógyász váltja a szekció élén. A szalonban felejtett elhunyt beteggel kapcsolatban még folyik a vizsgálat.A kórház vezetősége ugyanakkor azt állítja, hogy azokat a kórtermeket, ahol koronavírusos betegeket kezelnek, országos szinten zárják, hogy megelőzzék a fertőzés átterjedését a fertőtlenített épületrészekre. Aggodalomra ad okot viszont az, hogy így a betegek szükségletei is a zárt ajtók mögött maradhatnak, ezt próbálták megelőzni a vezető orvos leváltásával, tették hozzá. Hangsúlyozták, hogy a súlyos állapotban levő betegekhez az orvosnak nem csak reggel kötelessége bemenni, hanem ahányszor hívják.
- 33109 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33111 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33111 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33113 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33114 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33114 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni