Nem mondhatnak fel az egészségügyi dolgozók a szükségállapot ideje alatt


-A A+

A szükségállapot meghosszabbításáról szóló elnöki dekrétum gyakorlatilag megtiltja az egészségügyi alkalmazottak felmondását – erősítették meg kedden a HotNews portálnak egészségügyi minisztériumi források.

A tiltás a védelmi, belügyi és nemzetbiztonsági intézmények alkalmazottaira is kiterjed. Ezt az államfő által kedden aláírt rendelet 56-ik cikkelye írja elő. E szerint az említett kategóriájú alkalmazottak felmondási idejét a szükségállapot idejére felfüggesztik. Ez érvényes azokra a személyekre is, akik már beadták a felmondásukat.

Az 56-is cikkely előírja azt is, hogy a védelmi, belügyi és nemzetbiztonsági intézmények alkalmazottaira nem terjed ki a munka törvénykönyv 81-ik paragrafusának 8-ik bekezdése. Ezt azt írja elő, hogy az alkalmazott azonnali hatállyal is felmondhat, ha a munkaadó nem tartotta be a munkaszerződésben foglalt kötelezettségeit.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.







EZT OLVASTA MÁR?

X