Az elmúlt napon közel 19 ezren lépték át az országhatárt


-A A+

Az utóbbi 24 órában közel 19 ezer személy lépte át Románia határát, ebből több mint 10 ezren a román–magyar határt – közölte csütörtökön a határrendészet.

A határrendészet sajtóirodája szerint megközelítőleg 9400 személy jött be 7000 járművel az országba, és 9600-an hagyták el az országot, 6600 járművel. A magyar–román határt 10 800 személy lépte át 8400 járművön, ebből 5700-an jöttek be Romániába, 5100 járművön. A határrendészet növelte a szolgálatban levő állományt: naponta körülbelül 4400 határrendőr teljesít szolgálatot.

Az ellenőrzés hosszabb időt vesz igénybe, mivel a személyazonossági dokumentumok kontrollja mellett az egészségügyi állapotra vonatkozó, saját felelősségre aláírt dokumentumot is ki kell tölteni, és járványtani szűrés is zajlik. Az ellenőrzés után az autókat rendőri és csendőri kísérettel – a koronavírus-járvány terjedése elleni védekzesként – a karanténközpontok vagy a lakhelyi elkülönítés helyszínéhez irányítják.

A határátkelőhelyek forgalmáról a Trafic Online alkalmazáson vagy a határrendészet honlapján lehet tájékozódni.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.







EZT OLVASTA MÁR?

X