Módosítottak a vörös jelzésű országokból hazatérő állampolgárokra vonatkozó szabályokon


-A A+

Eltörölték a vörös zónákból hazatérő román állampolgárokra vonatkozó, szerdán megjelent miniszteri rendeletből azt az előírást, miszerint a koronavírus-fertőzött, ám tünetmentes személyek is otthonukban tölthetik le a kéthetes karantént. Továbbá az otthoni karantén lehetőségével csak azután lehet élni, hogy az intézményes karanténhelyek megteltek, ami egyelőre nem aktuális – pontosított csütörtökön az egészségügyi minisztérium és a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Mint korábban írtuk, a Hivatalos Közlönyben szerdán megjelent miniszteri rendelet szerint a karanténközpontok helyett bizonyos feltételekkel otthon is letölthető a két hetes intézményes karantén: azok a román állampolgárok, akik a vörös zónának minősülő országokból (Olaszországból, Spanyolországból, Franciaországból, Ausztriából, Belgiumból, Hollandiából, Nagy-Britanniából, Svájcból, Németországból, az Egyesült Államokból, Törökországból vagy Iránból) térnek haza, karanténszálloda helyett hazamehetnek, amennyiben a saját felelősségre adott nyilatkozatuk alapján meg tudják oldani, hogy teljesen elkülönítsék magukat a többi lakótól. 

A szerdán megjelent jogszabály arról is rendelkezett, hogy otthonukban tölthetik le az intézményes karantént azok is, akiket az új koronavírussal diagnosztizáltak, de nincsenek tüneteik, csütörtökön azonban ezt eltörölték. Pontosították azt is: nincs szó a szabályok fellazításáról, ugyanis az otthoni karantén lehetőségével csak azután lehet élni, hogy az állam biztosította intézményes karanténhelyek megteltek, és ez egyelőre nem aktuális. A rendelet tehát csak jogalapot teremtett arra a helyzetre, ha az intézményes karanténközpontokban már nincs szabad hely. 

A Stratégiai Kommunikációs Csoport közlése szerint jelenleg több mint 13 ezer szabad férőhely van az intézményes karanténközpontokban. Közel 23 ezer személy van jelenleg karanténban, országszerte összesen több mint 39 ezer férőhely van. 

 

A miniszteri rendelet új változata várhatóan a csütörtöki nap folyamán jelenik meg a Hivatalos Közlönyben. 

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

(Címlapi illusztráció forrása: Határrendészet)








EZT OLVASTA MÁR?

X