Koronavírus: az országos átlagnál jóval nagyobb a mortalitási arány Maros megyében


-A A+

1000 lakosra 0,54 koronavírusos eset jut Maros megyében, ezzel a 11. helyet foglalja el az országos listán, amelyet Suceava megye, vezet 3,33-as aránnyal. Az erdélyi megyék sorában a 3., Kovászna (0,73 eset) és Brassó (0,62 eset) után.

Ennek ellenére Maros megyét a közbeszéd a súlyosan fertőzött megyék között tartja számon, pedig esetszám tekintetében is csak alig fér fel a top10-es listára. Ami azonban aggasztó, az a kór szövődményeibe elhunytak 7,79 százalékos mortalitási aránya, míg az országos átlag ennél jóval alacsonyabb, 4,96 százalék.

Még a fertőzési gócpontnak tekintett Suceava megyében is, ahol a vasárnap déli adatok szerint 2115 megbetegedést tartottak nyilván, „csupán” 4,30 százalékos az elhalálozási arány. De azt is meg kell említenünk, hogy Maros megyében kétszer annyian gyógyultak ki a fertőzésből, szám szerint 47-en, mint ahányan életüket vesztették.

Maros megyében március 8-án jegyezték az első koronavírusos esetet, egy 70 éves nő biológiai mintáiban mutatták ki a kórt, ez volt az országban a 15. eset, a következő fertőzést március 12-én jelentették, azóta exponenciálisan nőtt a fertőzöttek száma, bár a Stratégiai Kommunikációs Csoport március 21-én elrendelték, hogy nem közölnek megyei adatokat, csak országos összesítést.

Az első halálesetet március 31-én jelentették Maros megyében, egy 82 éves férfi volt az áldozat abban a marosvásárhelyi lakónegyedben, ahonnan később több tucatnyi fertőzést is jelentettek

Maros megyében az elmúlt időszakban több egészségügyi alkalmazottról is kiderült, hogy koronavírusfertőzött, legutóbb a kórház egyik szakácsnőjének a koronavírus-tesztje lett pozitív. Daniel Porav-Hodade urológus szakorvos, a Maros Megyei Klinikai Kórház igazgatója az Agerpresnek azt nyilatkozta, hogy vélhetően koronavírussal diagnosztizált páciensektől hozott edények révén fertőződött meg. A konyhát lezárták és fertőtlenítették, a másik konyhában pedig három váltásban dolgoznak, hogy le tudják fedni a kórház szükségleteit.

Marosvásárhelyen az orvosi egyetem kutatóközpontjában március 25-én kezdődtek el a a koronavírus kimutatását célzó laboratóriumi vizsgálatok, ezt követően szaporodott meg az igazolt esetek száma. Míg április 2-án 38 esetről számoltak be, addig április 9-én 146-ról, azaz közel négyszeres növekedésről, egy héttel később pedig már 250 esetről. Április 17-én szintén 250 esetet jelentettek a megyében, április 18-án 268-at, de április 19-én is ugyanennyit mutatott a Stratégiai Kommunikációs Csoport számlálója.

Ami aggasztó, hogy Nyárádkarácsonfalván közel száz fertőzést tartanak nyilván és a mortalitási ráta is megközelíti a 10 százalékot. Bár a hatóságok nem jelentették ki a községről, hogy koronavírusgócnak számít, szigorúan ellenőrzik az onnan távozókat valamint az oda érkezőket, mi több a településen csak áthaladó járműveket is.

A koronavírus romániai terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.







EZT OLVASTA MÁR?

X