Újabb halálesetek – 478 koronavírus-fertőzött hunyt el eddig Romániában
Újabb haláleseteket jelentett hétfő este a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS), az elhunyt koronavírus-fertőzött személyek száma így elérte a 478-at az országban.
A hivatalos tájékoztatás szerint egy Arad megyei egészségügyi dolgozó is életét vesztette a koronavírus miatt: az 56 éves ápolónő tesztje március 29-én lett pozitív, az aradi sürgősségi kórház járványosztályán ápolták, április 19-én átkerült az intenzív osztályra, és ugyanaznap hunyt el. Az emellett cukorbeteg nő igazoltan fertőzéses esetekkel került kapcsolatba, részletezi a GCS.
Az Arad megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) hétfő esti közleményéből kiderül, járványtani vizsgálatot indítottak, és meghozták a szükséges intézkedéseket, amint a teszt igazolta az ápoló esetében a fertőzést.
Arad megyében elhunyt két férfi is: a 69 éves áldozat más betegségekben nem szenvedett, a 64 éves áldozat állapotát azonban más betegségek is súlyosbították.
A tájékoztatás szerint továbbá elhunyt még egy 78 éves, Hunyad megyei nő, egy 85 éves, Brassó megyei férfi, egy 67 éves, Hunyad megyei férfi, egy 79 éves, Galac megyei nő, egy 49 éves, Szilágy megyei férfi, valamint egy 68 éves, Mehedinți megyei nő. Mindannyian más betegségekben is szenvedtek.
(Címlapfotó forrása: Arad megyei tanács)
- 33089 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33091 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33091 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33092 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33094 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33094 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni