Koronavírus: három Arad és egy Kovászna megyei is van a legújabb áldozatok között


-A A+

Öt új halálesetet jelentett be a koronavírus-járványról hivatalos tájékoztatást nyújtó Stratégiai Kommunikációs Csoport szerdán késő este, így e szerint országszerte 524-re nőtt az áldozatok száma.

Három Arad, egy Kovászna és egy 87 éves Neamț megyei személy halálát tulajdonították a koronavírus-járványnak. Háromszéken ez volt a negyedik eset: még vasárnap hunyt el a sepsiszentgyörgyi kórház intenzív osztályán egy 60 éves férfi, de halálát csak most tették közzé, bár már két hete bebizonyosodott, hogy elkapta a vírust. A megboldogult a tájékoztatás szerint korábban szívinfarktuson esett át.

Arad megyében 50-re emelkedett a járvány idején elhunytak száma. Az utóbbi három személy szerdán halt meg, a legfiatalabb egy 39 éves férfi volt, akit lélegeztetőgép tartott életben, és a fertőzést leszámítva súlyos veseelégtelenségben szenvedett. Rajta kívül egy 56 és egy 74 éves nő hunyt el, előbbi a vírus által okozott súlyos tüdőgyulladásban halt meg, utóbbi a fertőzésen kívül leukémiás is volt.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

(Nyitókép: A koronavírusos betegek fogadására fenntartott aradi tbc-kórház | Fotó: Arad Megyei Tanács)








EZT OLVASTA MÁR?

X