Johannis szerint messze még a koronavírus-járvány csúcsa


-A A+

Sajnálatát fejezte ki Klaus Johannis amiatt, hogy meghaladta a tízezret a romániai koronavírus-fertőzöttek száma, és a megbetegedések folyamatos terjedése az államfő szerint azt mutatja, hogy nem értük még el a járvány csúcsát, tehát a szigorúan be kell tartanunk a hatóságok által elrendelt óvintézkedéseket.

„Sajnos ez elmúlt 24 órában megközelíti a négyszázat az új megbetegedése száma, ami azt jelenti, hogy felfelé ível a járványgörbe. A szakemberek szerint a világ lakosságának jelentős része elkaphatja a fertőzést, ezért tartatunk attól, hogy ott is újra felütheti a fejét a vírus, ahol azt hittük, hogy már kordában tartjuk” – mondta csütörtök kora délutáni beszédében az elnök.

Az államfő megemlítette, hogy délután videokonferencián vesz részt az Európai Unió vezetőivel, és a tanácskozáson a járvány okozta gazdasági válság EU-szintű kárenyhítését fogja javasolni. A kohézius alapok és a mezőgazdasági támogatások megtartása, illetve növelése nagyon fontos lenne ebben e helyzetben – fejtette ki. „Szükség van egy közös forgatókönyvre, de ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy a tagállamok mindegyike meglszilárdítsa az egészségügyi rendszerét, hogy vészhelyzet esetén minél hatékonyabban védekezhessenek” – mondta. Johannis emlékeztetett arra, hogy az unió költségvetéséből 1,5 milliárd eurót már elkülönítettek Románia számára a járvány elleni védekezés és a kárenyhítés céljából.

„Támogatni fogom egy olyan gazdasági fellendülési alap létrehozását, amely valamennyi tagállam számára hasznos lesz mint kiegészítő eszköz a más, európai támogatásokhoz. Ennek az eszköznek ki kell egészítenie az unió jövőbeli költségvetéséből származó finanszírozást a 2021–2027-es időszakra, és a tagállamok valódi ágazati szükségleteire kell felhasználni, gondolok itt például az orvosi és gazdasági ágazatokra, amelyeket a világjárvány leginkább érintett" – mutatott rá Johannis.

 

Ugyanakkor kiállt a „hagyományos politikák” mellett. „Másrészt támogatni fogom a hagyományos politikákat: a kohéziós és az agrárpolitika egyáltalán nem veszíti el fontosságát a jelenlegi bonyolult helyzetben. Ellenkezőleg, ezeknek kell a következő uniós költségvetés alapját képezniük, hogy csökkenjen a fejlettségbeli különbség a tagállamok vagy az európai régiók között" – hangoztatta az államfő.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.







EZT OLVASTA MÁR?

X