Nagyváradon 141 koronavírussal fertőzött beteg van kórházban


-A A+

Videó-bejelentkezésben tájékoztatott csütörtökön a koronavírussal kapcsolatos fejleményekről dr. Gheorghe Carp, a Bihar megyei kórházak működésének koordinátora és Mihai Jurca, a Nagyvárad és a Régió Turizmusnépszerűsítési Egyesülete (APTOR) vezetője, aki a védőfelszerelések kínai beszerzéséért felelt. 

A nagyváradi Dr. Gavril Curteanu Városi Kórházban jelenleg 141 beteget kezelnek, az intenzív osztályon közel 15 ágy foglalt, mondta dr. Gheorghe Carp. A Stratégiai Kommunikációs Csoport csütörtöki közlése szerint Bihar megyében 348 fertőzött van, és eddig hét haláleset történt. A betegség halálozási aránya két százalék alatt van, ami nagyon jó arány, tette hozzá dr. Gheorghe Carp. 

Csütörtökön további négy lélegeztetőgépet vásároltak, így már 30 ágy rendelkezik ilyennel, és szintén ma érkezett Nagyváradra a második Real Time PCR-berendezés, így egy nap alatt körülbelül 450 tesztet tudnak elvégezni a megyében.

Tudomása szerint Bihar az egyetlen megye Romániában, ahol a vesztegzár alatt lévőket tesztelik, mielőtt kikerülnek az intézményes karanténokból, mondta a kórházi koordonátor, aki hozzátette: Biharban március 23-a óta több mint négyezer tesztet végeztek el. Szintén tesztelik azokat, akik a Bihar Megyei Klinikai Sürgősségi Körházba kerülnek, s ha állapotuk lehetővé teszi, 24 órára elkülönítik őket, míg megérkezik a teszteredmény, ha pedig sürgős beavatkozásra van szükségük a pácienseknek, azt a biztonsági előírások szigorú betartásával végzik el.

Biharban két hónapra van tartalék

A Kínából vásárolt védőfelszerelések két hónapra elegendőek az összes Bihar megyei kórháznak, mondta Mihai Jurca. Hozzátette, a Nagyváradon működő cégek segítségével léptek kapcsolatba a kínai gyártóval, és a felszerelések kínai ellenőrzésével megbíztak egy globális vállalkozást, illetve mintadarabokat kértek, amelyek négy nap alatt értek Váradra, s ezeket itt is bevizsgálták. Alapkövetelményük volt, hogy a felszerelések megfeleljenek az európai szabályozásnak.

A nagyváradi önkormányzat összesen 3 322 907 dollárt fizetett a védőfelszerelésekét, további 712 432 dollár volt a szállítási költség. Mihai Jurca azt is elmondta, védőruhák, különféle maszkok, szemüvegek és egyéb védőfelszerelések voltak a szállítmányban, ezek listáját és árát a polgármesteri hivatal honlapján teszik majd közzé.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

(Címlapi illusztráció forrása: nagyváradi polgármesteri hivatal sajtószolgálata)








EZT OLVASTA MÁR?

X