Több száz tagú közösséget helyeztek karantén alá Bihar megyében


-A A+

Karantén alá került a Bihar megyei Rév 470 tagú roma közössége, közölte Dumitru Țiplea Bihar megyei prefektus. A megyében ez az első közösség, amelynek tagjai vesztegzár alá kerülnek.

A megyei vészhelyzeti parancsnokság csütörtöki döntése értelmében, a közösség tagjait az élesdi kórház orvosai felügyelik. A terület határait rendőrök és csendőrök őrzik, akik az egészségügyi ellenőrzés mellett az áram- és vízellátást, és a hulladék elszállítását is biztosítják. A közegészségügyiek döntése alapján hét-tíz napon belül tesztelik a közösség egyes tagjait, és ha szükséges, kórházba szállítják a fertőzötteket.

Másfél-két héttel ezelőtt a révi roma közösség négy tagja jellegzetes koronavírusos tüneteket mutatott. Kórházba szállították őket, koronavírus-tesztjeik eredménye pozitív lett. A négy személy jelenleg is kórházban van. A Bihar megyei Közegészségügyi Igazgatóság a megyében működő kórházak vezetőségével egyeztetve a teljes közösség tesztelése mellett döntött. Először múlt csütörtökön próbálkoztak eredménytelenül, majd múlt szombaton 124 ember mégis beleegyezett a tesztelésbe. Az eredmények azt mutatták, hogy sok a fertőzött, ezért vesztegzár alá helyezik a közösséget.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.
(Címlapfotó: Bihar Megyei Tanács)
 







EZT OLVASTA MÁR?

X