Határrendészet: szombaton közel 11 ezren jöttek be az országba a román-magyar határon


-A A+

Május 16-án 31 743 személy lépte át az ország határait: 16 164 személy bejött az országba, 15 579 pedig távozott, tájékoztatott vasárnapi közleményében az országos határrendészet (IGPF) annak kapcsán, hogy a külföldön tartózkodó román állampolgárok a szükségállapot felfoldásával megrohamozták a nagylaki országúti határátkelőt.

A közlemény értelmében a román-magyar határon 21 142 személy haladt át szombaton: 10 909-en jöttek be az országba, 10 233-an pedig kiléptek. A hatóságok 7 999 személyt küldtek lakhelyi elkülönítésbe. 

A határrendészet ugyanakkor közleményében rámutat: intézkedéseket hoztak a megnövekedett forgalom megfelelő kezelése és a személyes távolságtartás betartása érdekében. 

A magyar hatóságokkal közösen hozott döntés nyomán megnyitották az összes határátkelőt a személygépkocsi-forgalom előtt, növelték az egészségügyi alkalmazottak, illetve a csendőrök létszámát a határátkelőknél, rendőrségi és SMURD-csapatokat is kirendeltek a határvonalhoz. A határátkelésre várakozó személyek között védőmaszkokat és ivóvizet osztottak ki, közölte még a határrendészet.  

Ugyanaz a helyzet vasárnap is

Nagy torlódás alakult ki vasárnap is a román-magyar határon. A román hírtelevíziók beszámolói szerint továbbra is hatalmas a sor, az emberek tömegbe verődtek és nem tartanak egymástól megfelelő távolságot, növelve így a koronavírussal való megfertőződés veszélyét. 

 

Laura Bondar főfelügyelő, a határrendészet nagyváradi területi igazgatóságának szóvivője az MTI-nek elmondta, az utóbbi napokban jelentősen megnövekedett a forgalom a határokon, és a Magyarországon átutazók számára kialakított folyosók miatt a személyforgalom a nagylaki és a borsi határátkelőhelyekre korlátozódik. Hozzátette: a járvány kezdete óta nem változtak a romániai járványügyi szabályozások, így a beléptetés - az iratok ellenőrzése, a lázmérés, a kitöltött járványügyi nyilatkozat áttekintése, a belépővel folytatott párbeszéd - személyenként 5-10 percet vesz igénybe, ezért alakultak ki a torlódások. 

Vasárnap délután a román határrendészet honlapján elérhető Trafic online jelzőrendszer szerint a Nagylak-Nagylak1 országúti határátkelőhelyen hét sávon léptették be Romániába a személygépkocsikat, de így is nyolc óra a várakozási idő. A jelzőrendszer a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhelyen hatsávos beléptetés mellett ötórás várakozást, az Ártánd-Bors határátkelőhelyen pedig hétsávos beléptetés mellett háromórás várakozási időt jelzett.

A román hírtelevíziók beszámolója szerint rendkívüli módon megnőtt a gyalogos határátlépők száma is. Számukra Nagylaknál 11 sávot alakítottak ki, de így is vannak olyanok a gyalogosok között, akik több mint 12 óra várakozás után jutottak át a határon. Laura Bondar az MTI-nek elmondta: a gyalogosokat minden bizonnyal valaki autóval hozta el a határig, de az illető nem akarta vállalni az átlépéssel járó kihívásokat.

Laura Bondar szóvivő arra is figyelmeztetett, hogy továbbra sem lehet átruccanni a határon kirándulni vagy bevásárolni. Akik most torlódnak, valamennyien munkaszerződéssel, tartózkodási engedéllyel és egyéb iratokkal igazolják a határátlépés szükségességét. Hozzátette, olyanok jönnek sokan, akiknek külföldön megszűnt a munkahelyük, vagy olyanok, akiknek okmányokat kell cserélniük. Megemlítette: a román hatóságok meghosszabbították a lejárt iratok érvényességét a rendkívüli állapot idejére, de a hazatérő román állampolgárok attól tartanak, hogy nem tudnak már belépni az országba, hogyha halogatják a hazautazást.

A megnövekedett várakozási időt az okozza, hogy Romániában péntektől enyhültek az koronavírus-járvány miatti korábbi korlátozó intézkedések, ezért a külföldön tartózkodó román állampolgárok közül nagyon sokan vissza akartak jutni az országba. A külföldről érkezők román állampolgároknak otthoni karanténba kell vonulniuk a lakhelyükön élő hozzátartozóikkal együtt, ha hazaérnek. Aki nem tartja be az otthoni elkülönítést, azt hatósági karanténba helyezik, ahol ellátása költségeinek fedezésére kötelezik. Azoknak a beutazóknak, akik nem tudják elkülönítésüket lakhelyükön megoldani, vagy nem kívánják hozzátartozóikat a fertőzés veszélyének kitenni, ingyenesen biztosítják az elhelyezést valamelyik hatósági karanténközpontban. 

(Címlapfotó forrása: Youtube)








EZT OLVASTA MÁR?

X