„Ide ne gyertek, ez a gyász földje” – Amerikában élő erdélyieket kérdeztünk a tüntetésekről


-A A+

Fegyvertartási engedélyt és fegyvereket szereztek be, hogy biztonságban érezhessék magukat, ha az utcára mennek. A munkahelyükről néhány órával korábban távoznak esténként, hogy ne rekedjenek a tüntetők által lezárt autópályákon – így óvják magukat a tiltakozók egy részének erőszakosságától az Amerikai Egyesült Államokban dolgozó székelyföldiek. Elmondásuk szerint a tüntetők nagy része békés, de akadnak közöttük, akik a helyzetet kihasználva törnek-zúznak, rabolnak és gyilkolnak.

Folytatódnak azok a tüntetéssorozatok az Egyesült Államokban és a világ több pontján is, amiket a rendőri brutalitás ellen és George Floyd halála miatt tartanak már több mint egy hete. A tengeren túl dolgozó erdélyiek tapasztalatai a demonstrációkról így összegezhetőek: bár Amerika kecsegtetőnek tűnik, az utóbbi években nem a pénz és nem is a lehetőségek országa, a mélyszegénység, nincstelenség miatt nem idegen az állampolgáraitól az erőszakosság. 

Amint arról korábban írtunk, rendőri beavatkozás következtében életét vesztette egy afromaerikai férfi. Goerge Floydot igazoltatása után négy rendőr a földre teperte, az egyikük pedig a nyakára térdelt: a férfi csak annyit tudott mondani, hogy nem kap levegőt, de a rendőrök figyelmen kívül hagyták a segélykéréseit. Floyd nem sokkal később meghalt. Mivel a jeleneteket egy járókelő a telefonjával rögzítette, az eset nagy nyilvánosságot kapott a közösségi médiában, ez váltotta ki a tüntetéshullámot. A demonstrációk hátteréről itt olvashat részleteket,

Egy Detroitban élő székelyföldi fiatal a Maszolnak elmondta: a város évek óta gazdasági mélyponton van, de már kezd „feléledni”. Nagy a szegénység, lakóinak egy része elköltözött a munkalehetőségek hiánya miatt. A gazdasági fellendülés első jelei már megmutatkoztak ugyan, de a legtöbb negyedben igen magas még a bűnözési ráta. Ezért utcára lépés előtt, főleg a gyanús környékeken indokolt felfegyverkezni – mondta el interjúalanyunk. Beszámolója szerint a városban 8 ezer dollárért (megközelítőleg 34 118 lejért) már kertes családi házat lehet vásárolni, de a gyenge közbiztonság miatt nem tudni, hogy munkából jövet egyáltalán hazaér-e az, aki megveszi.

A székelyföldi fiatal a detroiti tüntetőkről elmondta: békések, és nem keresik a konfliktusokat. Ahogyan sokan mások, jómaga is jogtalannak tartja az afroamerikai férfi meggyilkolását, de a tüntetők erőszakosságát nem tudja elfogadni, mert „a rendszer felbomlasztásáról szól”, és számításai szerint Trump elnök a hadsereggel fogja felszámolni a zavargásokat.

Detroittól eltérően az észak-karolinai Greensboróban agresszitvitás jellemzi a tüntetőket. Egy ott élő székelyföldi fiatal arról számolt be, hogy a városban a rendőri brutalitás ellen tiltakozók mellett nagy számban vonulnak fel olyan emberek is, akik a rablás és pusztítás lehetőségeit látják a helyzetben. Ezért a munkahelyén kollégáival engedélyt kaptak arra, hogy naponta még a demonstrálók kivonulása előtt hazamehessenek, ugyanis az autópályákat teljesen lezárja esténként a tömeg, és gyakori, hogy az utcán rekedt autókat is összetörik a tüntetők.

Emellett olyannyira elmérgesedett a hangulat Amerikában, hogy üzleteket, kisboltokat, cégeket gyújtanak fel, fosztanak ki és törnek össze a tüntetők közt lapuló, bűnre hajlamos emberek – ismertette az országban uralkodó állapotokat, kiemelve, hogy haláleset is történt a felvonulásokon. Texasban például bottal vertek halálra egy nőt, aki a kisüzletét próbálta védeni. Ezt tudva, maga is felfegyverkezve indul útnak nap, mint nap, mert úgy gondolja, azzal megvédheti magát az esetleges támadásoktól.








EZT OLVASTA MÁR?

X