Erdélyből igényelték a legtöbben a külhoniak közül a Köldökzsinór program támogatását


-A A+

Továbbra is népszerű a határon túli magyarok körében a Köldökzsinór program, amelynek köszönhetően 2018 januárja óta az anyasági támogatás valamint a fiatalok életkezdési támogatása, a babakötvény ugyanúgy jár a külhonban születő magyar gyermekek után is.

A bevezetés óta összesen 22 340 külhoni magyar család igényelte az anyasági támogatást és 19 289-en kérték az életkezdési letéti számla megnyitását gyermekük részére. Ez azt jelenti, hogy a külhonban született gyermekekkel együtt minden évben legalább 100 ezer magyar kisbaba jött a világra – közölte a magyar kormány által létrehozott Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS). 

A támogatások csaknem kétharmadát a Kárpát-medencében élők vették igénybe, azon belül is 70 százalékuk Erdélyben, 15 százalékuk a Vajdaságban, 9 százalékuk Kárpátalján, 6 százalékuk pedig Felvidéken. A Kárpát-medencén kívül több mint 8000 kisbaba után folyósították a támogatásokat. A gyermekek 95 százaléka Európában, 5 százaléka a világ más tájain született. Összesen 68 országból érkeztek igénylések, a legtöbb Erdélyből és Németországból – olvasható a KINCS tájékoztatójában.

Az anyasági támogatás összege 64 125 forint, ikergyermekek esetén gyermekenként 85 500 forint, az életkezdési letéti számla megnyitásakor pedig az állam 42 500 forint támogatást biztosít, amely minden évben az inflációval megegyező mértékkel kamatozik. A Köldökzsinór programba való bekapcsolódással egyidejűleg elindul a gyermek magyar állampolgárságának vagy magyar igazolványának kérelmezése is.

Bár a járványhelyzetben némileg csökkent az igénylések száma, de a kérelmeket a gyermek születését követő hat hónapon belül akár digitálisan is be lehet nyújtani. A veszélyhelyzet múlásával várhatóan újra többen adják majd be az elmaradt kérelmeket. Ennek jelei már láthatók is a Vajdaságban, ahol májusban már újra emelkedés volt.  

„A magyarság gyarapodásához hozzájárul a csaknem 4,5 millió külhonban élő magyar. Ezen gyermekek, családok magyar identitásának a megmaradása nagymértékben függ az anyaország segítségétől. A Köldökzsinór programmal a magyar családtámogatási rendszer átlépte a trianoni határokat, kifejezve ezzel azt, hogy minden magyar gyerek kincs, szülessen bárhol is a világban” – hangsúlyozza az intézet közleménye.

(Borítókép forrása: allampapir.hu)








EZT OLVASTA MÁR?

X