Megbírságolják a Google romániai leányvállalatát a „Nemzet Butításának Katedrálisa” elnevezésért


-A A+

10 ezer lejre bírságolja az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a Google romániai leányvállalatát, amiért nem tett semmit akkor, amikor májusban a Google Térkép szolgáltatásban a bukaresti Nemzet Megváltásának Katedrálisa feliratot egy felhasználó „Nemzet Butításának Katedrálisára” módosította. A büntetésről szerdai ülésén döntött a CNCD, írja az Agerpres.

A döntés értelmében a vállalat azzal, hogy bár tudott a változtatásról, de mégsem tett semmit, diszkriminációt követett el, és passzív viselkedésével megsértette a vallásos közösségek, konkrétan a romániai ortodoxok méltóságát.A Google Románia képviselőit korábban meghallgatta a CNCD, ők azt állítják, hogy a Google Térképen szereplő elnevezések megváltoztatása nem az ő felelősségük, hanem a cég írországi képviseletéé, így utóbbi képviselőit is beidézték a tanácshoz.

Asztalos Csaba, a CNCD elnöke leszögezte, diszkrimináló és megalázó az említett elnevezés megváltoztatása. Az Agerpresnek elmondta, arra kérik a Google romániai leányvállalatát, hogy tegye közzé a bírságra vonatkozó döntés összefoglalását, és a továbbiakban ellenőrizze a Google Térképen szereplő elnevezéseket, hogy megelőzze a hasonló incidenseket, a felhasználói feltételeket pedig tegye elérhetővé román nyelven is.

A Nemzet Megváltásának Katedrálisa elnevezését egyébként nem először változtatják meg a felhasználók a Google Térkép szolgáltatásban.








EZT OLVASTA MÁR?

X