Továbbra is karanténkötelesek a „sárga zónákból” érkező személyek


-A A+

Az alkotmánybíróság csütörtöki döntése után is maradt jogalapja a kormánynak a polgárok karanténba helyezésére – jelentette ki pénteken Zilahon a miniszterelnök.

Ludovic Orban a taláros testületnek arról a határozatáról kérdezte a sajtó, amely szerint alkotmányellenes, hogy a járványok által sújtotta országokból Romániába érkező személyek karanténba helyezését vagy kórházba utalását az egészségügyi miniszter rendelete szabályozza.

A miniszterelnök emlékeztetett: az alkotmánybírák egy 2006-os törvény, illetve a 2020/21-es sürgősségi kormányrendelet egy-egy paragrafusát nyilvánították az alaptörvénnyel ellentétesnek. Ám a vészhelyzetet szabályozó 2020/55-ös törvény vonatkozó előírásai hatályban maradtak, és ez a jogszabály továbbra is felhatalmazza a kormányt arra, hogy szabadságjogokat korlátozó intézkedéseket hozzon.

„Gondoljanak csak bele, mi lenne, ha a fertőzöttekkel érintkező személyeket nem helyezhetnénk karanténba. Vagy mi lenne, ha a járvány által súlyosan érintett országokból érkező személyeket nem kötelezhetnénk otthoni elkülönítésre. Gyakorlatilag rászabadítanánk a vírust az emberekre” – fogalmazott Ludovic Orban.

Mint ismert, jelenleg az egészségügyi miniszter rendelete értelmében kötelezően 14 napos otthoni elkülönítésbe kell vonulniuk azoknak a személyeknek, akik a világnak az úgynevezett sárga zónáiból érkeznek Romániába. A vészhelyzeti bizottság legutóbbi döntése szerint jelenleg csak 22 európai állam nem tartozik a sárga zónához, ezekre az országokra a karanténkötelezettség nem érvényes.








EZT OLVASTA MÁR?

X