Nelu Tătaru: a karantén és a házi elkülönítés ajánlás marad
FRISSÍTVE - Ajánlásként fogalmazza meg az egészségügyi miniszter a civilek és az orvostársadalom számára az önkéntes házi elkülönítést vagy a hatóságok által biztosított karantént mindazok számára, akik nem a hatóságok által biztonságosnak tartott országok valamelyikéből érkeznek.
Nelu Tătaru tárcavezető ezt péntek délelőtt jelentette be, miután a koronavírus-járvány elleni védekezésben érintett minisztériumok és állami hatóságok képviselői megbeszélést folytattak Ludovic Orban miniszterelnökkel.
A múlt héten az alkotmánybíróság – Renate Weber ombudsman megkeresése nyomán – alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította azt, hogy a külföldről érkezőket miniszteri rendelet alapján kötelező elkülönítésbe helyezik, mondván, hogy a személyi jogok csak törvény által korlátozhatók. Egy héttel ezelőtt Ludovic Orban kormányfő azt mondta, hogy az alkotmánybírósági döntés ellenére is maradt jogalapjuk a karantén vagy elkülönítés elrendelésére, ugyanis a bírák a vonatkozó kormányhatározat idevágó cikkelyét kifogásolták, viszont a parlament által elfogadott 55/2020. számú törvény felhatalmazást ad a kormánynak erre.
Mára változhatott a kormány álláspontja, mert a tanácskozás utáni sajtótájékoztatón Nelu Tătaru azt nyilatkozta, hogy a törvény szövege nem egyértelmű, ezért míg azt módosítják és összhangba hozzák az alkotmánybíróság ajánlásával, a hatósági karantént és a házi elkülönítést mint lehetőséget ajánlják fel a külföldről érkezőknek.
„Az orvosok feladata, hogy ennek fontosságát elmagyarázzák a lakosságnak. A védekezés hatékonysága ugyanakkor mindannyiunk felelőssége: a hatóságoké, a civileké, az orvostársadalomé és a közvélemény-formálóké” – mondta az egészségügyi miniszter.
Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter felhívta a figyelmet, hogy három hete folyamatosan nő a fertőzések száma, ezért „egyhamar” nem engedélyezhető az éttermek zárt helyiségeinek megnyitása, és „ha kell, újból meghosszabbítjuk a veszélyhelyzetet”. A tárcavezető szavai szerint hétről hétre, napról napra elemzik a helyzetet.
Hozzátette, hogy az óvintézkedések – például a maszk viselése a zárt közösségi terekben vagy a tömegközlekedési járműveken – továbbra is érvényben van, és arra kérte a lakosokat, hogy tartsák be ezeket a szabályokat, miként a gyülekezésre vagy a fizikai távolságtartásra vonatkozó előírásokat is.
A sajtótájékoztatón Bogdan Despescu rendőr-főfelügyelő, belügyi államtitkár elmondta, hogy fokozzák a rendőr- és csendőrjárőrök jelenlétét a fővárosban és az üdülőhelyek, a rendvédelmieknek az elővigyázatossági szabályok betartásának a felügyelete lesz a feladatuk.
FRISSÍTÉS: Az egészségügyi miniszter bejelentette: az alkotmánybíróság ajánlásainak figyelembevételével törvénytervezetet dolgoz ki a kormány a karanténrról és a kötelező kórházi beutalásról. Tătaru elmondta, mivel az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek minősítette a a 95-ös és 50-es törvény, valamint a 99-es sürgősségi kormányrendelet bizonyos cikkelyeit, módosító jogszabályra van szükség.
„Az alkotmánybíróság ajánlásokat tett az átláthatóságra és kiszámíthatóságra, ezeket jogszabálytervezetbe foglaljuk, és az elkülönülésre vonatkozóan miniszteri rendeletet is hozunk” - mondta a miniszter. Kifejtette, nem tart attól, hogy a parlament leszavazza a javaslatot, mert az nemzeti érdeket szolgál, nem politikai jellegű.
- Nem módosult hétfőn a „zöld zónához” tartozó országok listája
Társadalom - FRISSÍTVE – Vírusmentes övezetnek nyilvánította Arad megyét az önkormányzat elnöke
Társadalom - Koronavírus Romániában: ismét nagyot ugrott az új fertőzéses esetek száma
Társadalom - Továbbra is karanténkötelesek a „sárga zónákból” érkező személyek
Társadalom - Alkotmányellenes a Romániába érkezők karanténkötelezettsége
Belföld
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni