Egyre több fertőzésgyanús személy hagyja el a karantént a joghézag miatt


-A A+

Az elmúlt napokban egyre több kórházban lévő, tünetmentes Covid–19-beteg és karanténközpontokban tartózkodó fertőzésgyanús személy kérte, hogy mehessen haza, miután megtudta, hogy megszűnt a koronavírus-járvány megfékezését célzó kényszerintézkedések jogalapja. Hétfői ülésén a kormány törvénytervezetet fogad el, amellyel megállítja ezt a jelenséget.

Mint korábban írtuk, a karanténintézkedések jogalapját egy alkotmánybírósági döntés szüntette meg. A taláros testület határozata megjelent a Hivatalos Közlönyben is, és azóta a hatóságok már csak ajánlhatják a fertőzötteknek vagy a járvány sújtotta országokból érkezőknek, de nem kényszeríthetik őket, hogy legalább két hétig ne érintkezzenek senkivel. Így aki ezt kérvényezte, azt hazaengedték – számolt be Raed Arafat belügyi államtitkár.

A joghézagra csak a hétvégén derült fény, amikor sajtóbeszámolók szerint a bukaresti hatósági karanténban megfigyelés alatt tartott száz ember közül több mint hatvanan elhagyták a kijelölt épületet, illetve amikor eljutott a sajtóhoz a belügyi államtitkár körlevele, amelyben arra figyelmezteti a megyei prefektusokat, hogy "ideiglenesen felfüggesztik" a hatósági karantén és lakhelyi elkülönítés intézményét, mivel csütörtökön hatályon kívül helyezték a vonatkozó miniszteri rendeletet.

Az alkotmánybíróság ugyanis azt mondta ki, hogy nem lehet miniszteri rendelet szintjén karanténintézkedéseket hozni, de a kormány eddig nem ismerte el nyilvánosan, hogy a rendelkezés következményeként senkit sem lehet már akarata ellenére kórházban, vagy karanténban tartani.

Ludovic Orban kormányfő szombaton azzal vádolta az alkotmánybíróságot, hogy nem ez az első döntése, amellyel "meghiúsítja" az állampolgárok egészségének és életének védelmében hozott kormányzati intézkedéseket. A miniszterelnök azt javasolta a román állampolgároknak: ne vegyék figyelembe az alkotmánybíróság döntését, cselekedjenek felelősségteljesen, ahogy eddig is tették, a "magától értetődő szabályokat" követve.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport legfrisseb adatai szerint jelenleg közel 60 000 személy tartózkodik otthoni elkülönítésben ás 7141 hatósági karanténban. A kórházakban közel 6000 Covid–19-beteget kezelnek.

Hétfőn elkészül a tervezet

Valer Dorneanu, az alkotmánybíróság elnöke leszögezte: az alaptörvény világosan kimondja, hogy az állampolgári alapjogokat csak törvénnyel lehet korlátozni, és nem a taláros testület tehet arról a hibáról, hogy a jogalkotó ezt a döntést alkotmánysértő módon az egészségügyi miniszter hatáskörébe utalta.

Marcel Ciolacu házelnök, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes elnöke szerint a miniszterelnök aláássa az alkotmányos rendet és anarchiára buzdít, amikor kormánya "inkompetenciája" miatt egy alkotmánybírósági döntés semmibe vételére szólítja fel a polgárokat.

Az Agerpres híre szerint a kormány a hétfői ülésén elkészíti azt a jogszabály-tervezetet, amely immár törvény - és nem egészségügyi miniszteri rendelet - szintjén szabályozza a kötelező kórházba utalást és a vesztegzár alá helyezést. Ezt a parlamentnek is meg kell szavaznia ahhoz, hogy felszámolják Romániában a karanténintézkedéseket jogalap nélkül hagyó joghézagot.








EZT OLVASTA MÁR?

X