Nelu Tătaru: egyelőre nem tervezzük a szükségállapot újbóli bevezetését


-A A+

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter azt nyilatkozta szerdán az őszi helyhatósági választásokról, hogy előbb szeretne meggyőződni arról, hogy nem nő a koronavírusos esetek száma, és van egy erre a helyzetre kidolgozott, specifikus törvény. Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy jelenleg nem fontolgatja a szükségállapot újbóli bevezetését. A miniszter néhány órával korábban még azt mondta: elképzelhető a szükségállapot visszaállítása.

„Nem akarok most a választásokra gondolni. Egészségügyi miniszter vagyok, járványhelyzetet kell kezelnünk, ismét nőnek az esetszámok, miután korábban csökkenőben voltak. Meg akarok győződni arról, hogy stabilizálódik az új esetek száma, és arról is, hogy van olyan törvényünk, amely lehetővé teszi a tevékenységünket, és majd akkor fogunk a politikával is foglalkozni, amikor a fertőződési ráta 0,6 - 0,7-re csökken” - mondta Tătaru egy sajtótájékoztatón.

A szükségállapot újbóli bevezetésével kapcsolatban Tătaru azt mondta, az erre vonatkozó döntés a koronavírusos megbetegedések számától függ, de egyelőre nem tervez ilyen intézkedést. Kifejtette: a szükségállapotot akkor vezetik be újra, ha „egyik napról a másikra, exponenciálisan” megugranak az esetszámok, ami túl nagy terhet ró a sürgősségi osztályokra.

Azt is elmondta, kedden elvégzett 11.800 tesztből például 397 volt pozitív, míg egy nappal korábban 4800 tesztből 250. Ez azt jelenti, hogy az elvégzett tesztek 5-6 százaléka pozitív a napi értékelések alapján. Hozzátette: azokban a megyékben nőtt az esetszám, ahol a lakosság mozgása intenzívebb volt.

Nelu Tătaru arra kérte az embereket, hogy tartsák be a távolságtartásra és higiéniára vonatkozó szabályokat, még akkor is, ha erre jelen pillanatban nincs törvény. „Ugyanazokat a szabályokat kell betartanunk, amelyeket eddig is” - nyomatékosította az egészségügyi miniszter.








EZT OLVASTA MÁR?

X