Medve-ügy: az elnökhöz, a kormányfőhöz és a parlamenthez fordult a tusnádfürdői önkormányzat
Tusnádfürdő polgármesteri hivatala és képviselőtestülete nyílt levelet intézett Klaus Iohannis államfőhöz, Ludovic Orban miniszterelnökhöz és a parlament két házához, amelyben azt kérik, oldják meg a medvék okozta problémát, ugyanis egyre több vadállat bejár a város területére, veszélyeztetve a lakosságot és a turistákat.
A dokumentum emlékeztet, hogy naponta akár többször vagy ugyanabban az időben a város több pontján jelennek meg a nagyvadak. Közölték, hogy három bocsos anyamedve, egy agresszív hím, illetve két egyedüli, harmadik éves példány szokott bejárni a városba.
A vadak jelenléte a város területén veszélyezteti az ott élő lakosok és turisták életét, és gátolja őket az élethez, valamint a testi épségükhöz való joguk gyakorlásában, amit az ország alkotmánya és az Európai Unió alapjogi chartája is szavatol – írták.
Közvetlen veszély fenyegeti a lakosok javait is, mivel a medvék gyakran behatolnak az udvarokra, a lakásokba, és ezzel sérül a tulajdonhoz való joguk is, amit szintén szavatol a román és az uniós alkotmány. Emlékeztettek, hogy június 15-ig a csendőrséget 26-szor riasztották, ebből 22-szer a június 1. és 15. közötti időszakban, de nem minden esetben kértek segítséget a lakosok a hatóságoktól, hanem sokszor ők maguk kergették el a nagyvadakat.
SCRISOARE DESCHISĂ către : Președintele României, Primul Ministru, Camera Deputaților, Senatul României pe tema: PROBLEMA URȘILOR la Băile Tușnad NYILT LEVÉL ROMÁNIA ELNÖKÉNEK MEDVEÜGYBEN
Közzétette: Tusnádfürdő Város - UAT Băile Tușnad – 2020. július 8., szerda
Emlékeztettek, hogy a törvényes előírások szerint az önkormányzatnak nincs sem jogi, sem anyagi lehetősége megoldani a medveproblémát, ezért azt javasolták, hogy a vadállomány védelmére vonatkozó törvényben a beavatkozási és megelőzési kvóta megállapításakor vegyék figyelembe a lakossági bejelentések és a csendőri beavatkozások gyakoriságát is. Emellett szerintük egy természeti rezervátum létrehozása is megoldást jelenthet a probléma orvoslására.
Tavaly novemberben az Európai Parlamenthez intéztek petíciót a túlszaporodott romániai medveállomány ügyében a leginkább érintett Hargita, Kovászna, Maros és Brassó megye önkormányzati vezetői. Azt követően szaporodott túl a medveállomány, hogy 2016-ban az akkori Dacian Cioloș-kormány a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta. Korábban a környezetvédelmi minisztérium évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt.
A környezetvédelmi tárca megrendelésére 2019 tavaszán készített állománybecslés szerint az országban 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma. A medvepopuláció megőrzésére vonatkozó, tavaly kibocsátott akcióterv szerint a nagyragadozók romániai élőhelyén ökológiai, társadalmi és gazdasági szempontból az optimális egyedszám 4000 lenne.
(Nyitókép: Hárombocsos anyamedve Tusnádfürdőn tavaly nyáron | Forrás: Medveles Facebook-oldal)
- 33193 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33195 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33196 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33197 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33198 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33198 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni