Villanypásztorokkal oldaná meg a medveproblémát a környezetvédelmi miniszter
Villanypásztorok felszereléséről szóló programot bocsátott közvitára a környezetvédelmi minisztérium, amelynek vezetője, Costel Alexe szerint így oldható meg a medveprobléma.
A program közvitára bocsátását a szaktárca jelentette be szerdán közleményben. E szerint a román állam támogatná mintegy ezer villanypásztor felszerelését házak, juhistállók, mezőgazdasági területek, gyümölcsösök köré. A környezetvédelmi alapnál pályázhatnak az érdeklődők, a költségeket teljes mértékben megtéríti az állam. Egy pályázó maximum 2000 lejre nyújthat be támogatási igénylést. Azon megyék lakosai jelentkezhetnek, ahol a nagyvadak rendszeresen károkat okoznak. A közlemény szerint a jelentős magyar nemzetiségű lakossággal rendelkező Kovászna, Hargita és Maros megyék is szerepelnek a listán.
Costel Alexe miniszter szerint ez a program összeegyezteti az állam két nagy felelősségét: egyrészt a biodiverzitás megőrzését, másrészt az ember és a nagyvadak közötti incidensek elkerülését. Az idén a kormány 1,5 millió lejt költ a villanypásztorokra – mondta.
Európában Románia területén él a legtöbb barnamedve. Az elmúlt években egyre több medvetámadásról érkezett jelentés, a nagyvadak hegyvidéken bejárnak a lakott területekre élelemért. Azt követően szaporodott túl a medveállomány, hogy 2016-ban a Cioloș-kormány a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta. Korábban a környezetvédelmi minisztérium évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt. A környezetvédelmi tárca megrendelésére 2019 tavaszán készített állománybecslés szerint az országban 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma. A medvepopuláció megőrzésére vonatkozó, tavaly kibocsátott akcióterv szerint a nagyragadozók romániai élőhelyén ökológiai, társadalmi és gazdasági szempontból az optimális egyedszám négyezer lenne.
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni