Koronavírusosak lettek egy Arad megyei település önkormányzati vezetői


-A A+

Három héttel ezelőtt koronavírus-mentes övezetté nyilvánította Arad megyét az önkormányzat elnöke, de ma már két gócpont is kialakult a térségben, és több mint aktív 120 fertőzöttet tartanak nyilván.

A megyeházán tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy szerda délig 125 jelenleg is fertőzött személyről tudtak Arad megyében, de közülük csak 56 fekszik kórházban, mert a többiek elutasították a beutalást. Gócpont alakult ki a megyeszékhelyhez közel lévő Szabadhelyen, 40 személy diagnosztizáltak, de eljutott a betegség Kovásziba, Lippára és Újszentannára is. Összesen 24 Arad megyei települést érint a járvány.

A hegyaljai Csigérszőlősön 24 koronavírus-fertőzés van, köztük a polgármester, az alpolgármester, a körorvos és a községháza több alkalmazottja. Iustin Cionca, az Arad megyei önkormányzat elnöke elmondta, hogy nem vonják karantén alá sem Szabadhelyt, sem Csigérszőlőst, de szigorú járványtani vizsgálatot fognak folytatni, felkutatva azokat a személyeket, akik kapcsolatba kerültek a fertőzöttekkel.

A tanácselnök szerint egyelőre nem kell Temes megyei betegeket is fogadniuk Arad megyében, de felkészültek erre az eshetőségre is. A megyei kórház megbízott vezetője, Florina Ionescu elmondta, hogy az intézményben 202 ágyat tartanak fenn a fertőzés-gyanús személyek számára, ezenkívül újranyitották a Mosóczy-telepi tüdőszanatóriumban a COVID-osztályt, ahol 103 beteget fogadhatnak, és ott áll még mindig kihasználatlanul az Expo kiállítási központban berendezett mobilkórház 250 ággyal. Az újszülött osztályon, a szülészeten és a városi kórházban is fenntartanak kórtermeket a koronavírusos pácienseknek – tette hozzá.

A járóbeteg-rendelőben a nem koronavírusos betegek számára is végeznek szakrendeléseket, időpontot telefonon lehet foglalni, a konzultáció előtt pedig koronavírus-szűrésen kell mindenkinek átesnie.

A megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője, Horia Timiș felhívta a figyelmet az óvintézkedések betartásának szükségességére a vállalati buszokon. Mint monda, a napokban szigorú ellenőrzéseket végeznek ezeken a járműveken, amelyek több ezer munkást szállítanak naponta az ipari övezetbe. Naponta 124 koronavírus-tesztet tudnak elvégezni indokolt esetben, a fertőzésgyanús személyek ellenőrzésére, ezenkívül naponta 24 tesztet olyanoknak, akik önként kérik ezt, de ezért fizetni kell. Az igazgató hozzátette azonban, hogy a saját kérésre végzett tesztelésre már csak augusztusra lehet időpontot foglalni. Főleg olyanok kérik a teszt elvégzését, akik külföldön nyaralnának, és az adott ország negatív teszteredményhez köti a belépést. Egyébként a közegészségügyi igazgatóságon a nyaralókon végzett tesztek hét százaléka lett pozitív, míg az Arad megyei kórházban 1 százalék ez az arány.

Keddtől egyébként angol nyelven is kiállítják a teszt eredményét.








EZT OLVASTA MÁR?

X