Emléktáblát kapott Petrás Incze János minorita szerzetes Szegeden
Felavatták Petrás Incze János moldvai születésű szerzetes emléktábláját a szeged-felsővárosi Szent Miklós minorita templom plébániájának falán csütörtökön. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa avatóbeszédében úgy fogalmazott, Petrás Incze János joggal nevezhető a moldvai csángó közösség apostolának.
A tudós, népdalokat, népzenét is gyűjtő pap emléktábláját Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa avatta el és mondott köszöntőt. „Életpéldája arra tanít bennünket, hogy legfőbb feladatunk legjobb lelkiismeretünkkel, hazánk iránti szeretettel végezni munkánkat" – mondta avatóbeszédében a miniszteri biztos, felidézve, hogy egy évtizede annak, hogy az Országgyűlés elfogadta a külhoni magyarság egyszerűsített honosítását lehetővé tevő törvényt. Ennek köszönhetően az elmúlt tíz évben több mint egymillióan szerezték meg a magyar állampolgárságot. Szilágyi Péter hangsúlyozta, hogy folyamatosan emelkedik a támogatott külhoni magyar intézmények, egyházi és civil szervezetek száma.
Kárpát-medence-szerte ötven magyar középiskola, kollégium és szórványkollégium működését biztosítja a kormány, emellett nyolc külhoni magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény, kar tevékenységéhez nyújt állandó támogatást – mondta a politikus. A kormány segíti a Kárpátokon túl fekvő Csángóföldön az óvodák építését, a pedagógusok munkáját, az ott folyó oktatási programokat, hogy a fiatalok megőrizhessék nyelvüket, identitásukat – tette hozzá.
A lelki szolgálat csak anyanyelven lehet eredményes
Barna Gábor, a Szegedi Tudományegyetem néprajzprofesszora Petrás Incze János életútját ismertetve elmondta: 1813-ban Moldvában, Forrófalván született. Édesapjához hasonlóan a Kézdivásárhely melletti Kanta minorita gimnáziumába járt, majd teológiai tanulmányait követően 1836-ban Egerben szentelték pappá. Azt azonban csak az utóbbi évek kutatásai tárták föl, hogy 1831-32-ben a szeged-felsővárosi minorita rendház noviciátusában készült fel papi és szerzetesi hivatására.
Lelkészi működését Pusztinán kezdte, majd egészen haláláig a szülőfalujával szomszédos magyar községben, Klézsén szolgált. 1841-ben 38 pontban megválaszolta Döbrentei Gábornak, a Magyar Tudományos Akadémia titkárának a moldvai csángó magyarokra vonatkozó kérdéseit. Majd sűrű levelezésükben beszámolt a csángók múltjáról, kultúrájáról, nyelvéről, összegyűjtötte népdalaik, balladáik szövegét – közölte az egyetemi tanár. Petrás Incze János szülőföldjén több templom építésében és felszerelésében segédkezett – mondta Barna Gábor, hozzátéve, a szerzetes felismerte, hogy csak az anyanyelven végzett lelki szolgálat lehet eredményes.
Az emléktáblát Topsi Bálint klézsei születésű csongrádi plébános áldotta, szentelte meg. Az eseményen a Népzenei Kamaraműhely, a Dugonics András Piarista Gimnázium kamaraegyüttese zenélt Fábri Géza és Fábri-Ivánovics Tünde vezetésével. A rendezvény zárásaként megkoszorúzták az emléktáblát.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni