Bal lábbal indult Kolozsváron az elektromosroller-kölcsönzés – záporozni fognak a bírságok?
Vegyes a fogadtatása a fuvarmegosztó szolgáltatásairól ismert Bolt Kolozsváron bevezetett új projektjének. Látszólag nagy az érdeklődés az iránt, hogy a mobilalkalmazáson keresztül most már elektromos rollereket lehet kölcsönözni, sokan gurulnak a járművekkel a városban, viszont elégedetlen hangok is bőven akadnak: sofőrök, gyalogosok, kisgyermekes szülők és elektromos roller-tulajdonosok emelik fel hangjukat a sokszor szabálytalankodva, figyelmetlenül közlekedők ellen. Oláh Emese alpolgármester ugyan jónak tartja a kezdeményezést, a szolgáltatást igénybe vevők nagy részéről viszont lesújtó véleménye van.
Valósággal ellepték a kincses várost a jellegzetes zöld színre festett elektromos rollerek azt követően, hogy a Bolt elindította új szolgáltatását. Leparkolva, de használatban is több tucat ilyen járművet látunk szinte bármelyik napszakban a belvárosban. Környezetbarát jellegét ugyan vitatják – ökológiai lábnyoma természetesen jóval kisebb, mint az autóké, de a kerékpárnál környezetszennyezőbb megoldást jelentenek a használt akkumulátor miatt –, de az tény, hogy elektromos rollerrel könnyen és gyorsan lehet közlekedni. Fontos azonban betartani a közlekedési szabályokat is.
A nagyvárosi forgalomban egyre népszerűbbé váló elektromos rollerezés szabályait idén fektették le Romániában: ezek szerint elektromos rollernek minősülnek az óránként legalább 6, és legfeljebb 25 kilométeres sebesség elérésére képes, elektromos motor által meghajtott két- és háromkerekű járművek, amelyekkel csak 14. életévüket betöltött személyek közlekedhetnek utas nélkül, a kerékpárforgalom előtt nyitott közutakon.
A kerékpárokhoz hasonlóan a rollereket is lámpával kell felszerelni, és tilos az elektromos járművekkel a járdán közlekedni. Ahol létezik kerékpársáv, ott a rollerezőknek is azt kell használni, egyébként pedig azokon az utakon közlekedhetnek, amelyeken a megengedett sebesség nem haladja meg az 50 kilométert óránként. A 16 év alatti rollerezők számára kötelező a védősisak viselete.
Ahhoz, hogy betekintést kapjunk a Kolozsváron bevezetett szolgáltatás megítéléséről, érdemes olvasgatni a fuvarmegosztó cég közösségimédia-oldalára érkezett hozzászólásokat. Ezeknek zöme kritikákat fogalmaz meg például amiatt, hogy szerteszét, olykor az utca közepén hagyják leparkolva az elektromos rollereket. Többen azt írták, hogy gyermekeket láttak használni a járműveket, sofőrök panaszkodnak, hogy a rollerezők nem ismerik a közlekedési szabályokat, egyszóval tehát a kölcsönözhető elektromos rollerek használatát sokan balesetveszélyesnek gondolják.
„Komolyabb balesetnek kell történnie, hogy szabályokat hozzanak?”
Azok, akik elektromos rollert vásároltak maguknak, vélhetően tudatosan döntöttek így, mérlegelték a piac kínálta lehetőségeket, így talán a szabályokra is jobban odafigyelnek, mint azok, akik csak hébe-hóba bérelnek ilyen járműveket azért, hogy megkönnyítsék maguk számára a közlekedést.
Egy elektromosroller-tulajdonos kolozsvári fiatal például attól tart, hogy a várost ellepő Bolt-rollerek miatt a teljes rollerező közösséget meg fogják bélyegezni a lakosok és a sofőrök egyaránt. Nem mellesleg annak veszélyét is látja, hogy a szabálytalanul közlekedők miatt tovább szigorítják az ezekre a járművekre érvényes szabályokat, és kiterjesztik azokra is, akik ez idáig nem gátolták a város forgalmát, osztotta meg a Maszollal.
Egy másik tudatos rollerező úgy gondolja, hogy az, aki nem ad pénzt magáért az elektromos rollerért, kevésbé fog rá vigyázni, és egyre szemtelenebbül fogja azt használni, nem tartva be a közlekedési szabályokat. Megítélése szerint várhatóan a városvezetés előbb-utóbb rá fog jönni, hogy a megjelent kölcsönözhető rollerek használatát szabályozni kell, mert a város infrastruktúrája nincs erre felkészülve. A kérdés csak az, komolyabb balesetnek kell-e történnie, hogy erre rájöjjenek, vélekedett a kolozsvári fiatal.
„Kemény büntetésekre lehet számítani”
Oláh Emese alpolgármester a kezdeményezést ugyan jónak tartja, lesújtó véleménnyel van a szolgáltatást igénybe vevők nagy részéről. „Úgy gondolom, mindenkinek fontos volt, hogy megjelenjen egy alternatíva a személygépkocsikra és adott esetben a tömegközlekedésre – főleg a vírus ideje alatt. Abban az esetben, hogy ha biztonságos körülmények között, minden szabályt betartva közlekednek az elektromos rollerrel, akkor én ajánlani tudom. Sajnos az elmúlt két hétben kiderült, hogy nagyon sokan felelőtlenül használják ezeket a rollereket, semmilyen szabályt nem tartanak be, saját magukat és mások életét, egészségét veszélyeztetik. Ezekkel a személyekkel szemben nagyon kategorikusan fel kell lépni” – fogalmazott a Maszol megkeresésére.
Az alpolgármester úgy látja, a megoldás a közúti rendőrség kezében van: mivel idéntől szabályozva van az elektromos rollerek használata, bírságolni kell azokat, akik nem tartják be az előírásokat. Emlékeztetett: elektromos rollerrel kizárólag a 14 év felettiek gurulhatnak, a 16 évnél fiatalabbaknak kötelező a védősisak használata, a biciklisávokon – ahol van ilyen – és az út menetirány szerinti jobb szélén közlekedhetnek.
A kolozsvári rendőrök a múlt hétvégén ellenőrzéseket tartottak az elektromos rollereket használók körében, igaz, a legtöbb kihágót első körben csak figyelmeztették, de „kemény büntetésekre lehet számítani”, figyelmeztetett Oláh Emese. Az önkormányzatnak legfeljebb arra terjed ki a hatásköre, hogy például szabályozni tudja, hogy elektromos rollerrel lehet-e közlekedni a fenntartott buszsávokon, ahol a kerékpárosok is gurulhatnak, tette hozzá.
Oláh Emese megjegyezte, nagyon sok kolozsvári jelezte elégedetlenségét a várost ellepő rollerezőkkel szemben, mert sokan nem figyelnek a gyalogosok testi épségére. Példaként említette azokat a gyermeküket sétáltató szülőket, akiknek a Sétatéren folyamatosan figyelniük kell, hogy egy felelőtlen elektromos rollerező el nem suhan-e mellettük. Többször szemtanúja volt annak is, hogy akár ketten-hárman álltak fel egy rollerre, ami törvénytelen.
Oláh Emese hangsúlyozta: a legtöbb parkban tilos a biciklizés és az elektromos roller használata. „A Sétatéren mindenütt ki van táblázva, hogy nem lehet behajtani biciklivel a bejáratoknál, egyetlenegy fenntartott sáv van a kerékpározóknak, egyedül ott lehet elektromos rollerezni” – emelte ki Kolozsvár alpolgármestere.
Hogyan is működik a bérlés?
Megnéztük, milyen lépések szükségesek az applikációban ahhoz, hogy kipróbáljunk egy ilyen rollert.
- az indulási ár 2 lej, majd percenként 60 baniba kerül az utazás;
- első használatkor az alkalmazás születési dátumot kér, és figyelmeztet, hogy 18 éven aluliaknak tilos;
- QR-kód leolvasásával lehet hozzáférni a leparkolt rollerekhez;
- be lehet állítani a kezdő üzemmódot, ez azt jelenti, hogy legfeljebb 15 km/órára korlátozza a roller sebességét;
- az applikáció figyelmezteti felhasználóit egyebek mellett arra is: lehetőleg bicikliutakon közlekedjenek, kerüljék a gyalogosokat, használjanak védősisakot, tájékozódjanak az általános közlekedési szabályokról;
- lehetőség van jelenteni is a szabálytalanságokat, kihágásokat, például sérült jármű esetén vagy a helytelen parkolást.
- 33197 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33199 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33199 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33201 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33202 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33202 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni