Nincs internet a romániai iskolák negyedében


-A A+

Az összesen több mint 22 ezer romániai iskolaépületből ötezer nem rendelkezik internetkapcsolattal jelen pillanatban – jelentette ki csütörtökön az oktatási miniszter egyik tanácsosa.

Jean Badea egy szakkonferencián azt mondta, a kormány munkacsoportot hozott létre, amelyben az illetékes szakminisztériumok és a távközlési szolgáltatók is képviseltetik magukat. A testület felleltározta a tanintézeteket és megállapította, hogy az ötezer iskolából, amely jelenleg nem rendelkezik interneteléréssel, mintegy 2800-ban van lehetőség arra, hogy szeptember 14-éig bevezessék az internetet.

A tanácsos rámutatott, azok az iskolák, amelyek nem rendelkeznek internetkapcsolattal, rendszerint hátrányos helyzetű térségekben találhatók, kis létszámú közösségekben, ahol várhatóan a klasszikus módszerrel zajlik majd a tanítás, tehát nem nélkülözhetetlen az internet. „Ami azonban nem jelenti azt, hogy nem szükséges. Minden bizonnyal szükség van rá, az oktatási folyamat azonban addig is folytatódhat” – tette hozzá. 








EZT OLVASTA MÁR?

X