Csontsűrűségmérő készülékkel gazdagodott a csíkszeredai kórház
Hivatalosan is átadták és üzembe helyezték csütörtökön azt a csontsűrűségmérő készüléket, amelyet még az elmúlt évben vásárolt meg a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház. A 200 ezer lej értékű, több féle szakterületen használható készülék elsősorban a megelőzés terén bír kiemelt jelentőséggel.
A kórház járóbeteg-rendelőjében elhelyezett készülék hivatalos átadója alkalmával dr. Konrád Judit, a kórház menedzsere kiemelte: ezt a nagy értékű készüléket a csontritkulás korai kiszűrésére is használni lehet és javasolta a kockázati csoportokba tartozóknak, hogy éljenek majd ezzel a lehetőséggel.
Borboly Csaba: „egészséges megyét akarunk”
Borboly Csaba, az egészségügyi intézményt fenntartó Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta: továbbra is kiemelt cél a kórház klinikai besorolásának elérése.
„Nem elég a cím, nem elég a rang, hogyha nincs mögötte megfelelő tartalom. Azt gondolom, ez a beszerzés, az újabb korszerű géppel való bővítés ehhez a tartalombővítéshez járul hozzá. (…) Egy egészséges megyét akarunk, egy olyan megyét, ahonnan senkinek sem kell orvosi ellátásért elmennie, sőt, azt szeretnénk, hogy a szomszéd megyék lakosait is tudjuk fogadni” – fogalmazott a politikus.
Korodi Attila parlamenti képviselő, Csíkszereda RMDSZ-es polgármesterjelöltje kiemelte: a szövetség parlamenti munkájának eredményeképpen az elmúlt években el tudták érni a kórház költségvetésének hathatós támogatását.
„Fontos volt az, hogy az elindított 2-es fokozat céljából felállított stratégia annyira körvonalazódott, hogy az épített beruházásokhoz és a szakorvosi ellátáshoz szükséges felszerelések kiegészítéshez is komoly, precíz dokumentációval dolgoztunk” – emelte ki a polgármesterjelölt. Korodi Attila hozzátette: Csíkszeredának érdeke, hogy a kórház jó minőségi szolgáltatásokat tudjon nyújtani, ezért a következő időszakban a város minden eljárásban nyitottan és segítőkészen várja a megyei önkormányzat és a kórház megkeresését.
Tánczos Barna szenátor az eseményen hangsúlyozta: az elmúlt években Csíkszéknek erős és hatékony parlamenti képviselete volt, és az országos költségvetés vitái során egészségügyi infrastruktúra terén az RMDSZ prioritásai között az első helyen szerepelt a csíkszeredai kórház.
„A prevenciós gyógyítás korszakát éljük”
A csontsűrűségmérő készülék által nyújtott diagnosztizálási lehetőségekről Dr. Erőss Mária, balneo-fizioterápiás főorvos elmondta: rég várt készülékről van szó, majd kifejtette: a 21. század orvostudományában a prevenciós medicina korszakát éljük. Az átadott csontsűrűségmérőnek nemcsak a diagnosztizálásban, hanem a kockázati csoportok szűrésében, a betegségek kialakulásának és szövődményeinek megelőzésében is jelentős szerepe van.
Erőss Mária három betegségcsoportot említett, amelyek diagnosztizálásában, illetve kiszűrésében alapvető fontossággal bír a készülék: a gyulladásos ízületi betegségeket, az elhúzódó hát-, gerincfájások csoportját, valamint a csontritkulások következtében kialakuló töréseket.
Dr. Ruff Rudolf endokrinológus szakorvos kifejtette: a csontritkulás népegészségügyi probléma, amelynek az egyénekre és az egész egészségügyi ellátórendszerre jelentős hatása van. Számadatokat is felsorolt a szakember. Ezek szerint Európában az 50 év feletti lakosság esetében nők körében a csontritkulás 20 százalék fölötti előfordulású, férfiaknál pedig körülbelül 7 százalékos. A csontritkulással a csonttörések kockázata növekszik, emelte ki a szakorvos.
„Jelenleg Romániában a csontritkulás következtében kialakuló, úgynevezett patológiás csonttörések éves száma eléri a 100 ezret, ebből a csípőtáji törések száma 15 ezer” – hangsúlyozta. Hozzátette: az egyén szintjén ez az állapot jelentősen rontja az életminőséget, az önellátó-képességet, a mozgáskészséget.
„Arról nem is beszélve, hogy a csípőtáji törések mortalitása nagyon jelentős, főleg idős életkorban. Eléri akár a 30 százalékot is. Ez azt jelenti, hogy egy csípőtáji törés után az első éven belül a betegek körülbelül 30 százaléka elhalálozik, öt éven belül a csípőtörést szenvedett betegek kevesebb, mint fele van csak életben” – mondta el Ruff Rudolf. Az átadott készülék a csontritkulás szűrésére, kórismézésére, illetve a kezelés alatti utánkövetésre alkalmazható - tette hozzá.
„A felesleges vizsgálat kisebb kockázat, mint az elmaradt diagnózis” – hangsúlyozta az orvos, hozzátéve, a vizsgálatot családorvosi és szakorvosi beutalóval egyaránt el lehet végeztetni, a megkapott lelettel pedig reaumatológus vagy endokrinológus szakorvoshoz kell fordulni.
- 34915 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34917 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34918 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34919 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34920 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34921 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni