Több ezer diáknak nincs az online oktatáshoz szükséges eszköze Hargita megyében


-A A+

Számos nehézségbe ütköznek az iskolák az idei tanévkezdésnél, ezek áthidalására pedig kreatív ötletekre van szükség helyi szinten, mivel az oktatási minisztérium csak javaslatokat fogalmaz meg – állapították meg azon a hétfői beszélgetésen, amelyet Hargita Megye Tanácsa hívott össze. 

A Zoom felületen megtartott találkozóra polgármestereket hívtak meg, de jelen volt Borboly Csaba megyeeelnök, Demeter Levente Hargita megyei főtanfelügyelő, és Ferencz Salamon Alpár iskolaigazgató, megyei tanácsos, a megyei tanács oktatási szakbizottságának elnöke is.  

Mint elhangzott, a tanévkezdésben az okoz nehézséget, hogy több helyen még építkezések zajlanak, nincsenek meg a megfelelő feltételek az online oktatáshoz, de problémát okoz a gyerekek szállítása is, hiszen a járványügyi előírások miatt az iskolabuszok kapacitása a felére csökken. Ez utóbbi kapcsán Demeter Levente elmondta, hogy nagyon sok az ingázó diák Hargita megyében.

Az online oktatás feltételeinek biztosításához a Versenyképességi Operatív Program keretében lehet pályázni, ezen keresztül tablettel látják el elsősorban a hátrányos helyzetű gyerekeket. A főtanfelügyelő elmondta, a Hargita megyei helyzetet májusban mérték fel, körülbelül 4200 diák nem rendelkezik semmilyen, az online oktatáshoz szükséges eszközzel. Erre a finanszírozásra az iskolák, az iskolákat működtető települési önkormányzatok, valamint a tanfelügyelőségek és az iskolák partnerségben tudnak pályázni, a pályázatból a költségeket utólag térítik meg.

Ennek kapcsán Borboly Csaba felhívta a polgármesterek figyelmét, hogy a jó ötleteket osszák meg egymással a támogatás elnyerése érdekében, és hangsúlyozta, a megyei tanácsnál megnézik, hogy hogyan tudják segíteni azokat a helyi önkormányzatokat, amelyeknek nincs folyamatban levő beruházásuk és anyagi fedezetük. Az ez irányú igényléseket csütörtökig, szeptember 10-ig várják.

Kreatív megoldásokat találni

Továbbá fertőtlenítőszereket és maszkokat is be kell szerezniük az iskoláknak, ami szintén jelentős összegbe kerül, hiszen ezekkel az eszközökkel is segíteni kell a hátrányos helyzetű diákokat, hangsúlyozta Ferencz Salamon Alpár. Borboly Csaba azt mondta, a megyei tanácsnál összegyűjtik az árajánlatokat, és továbbítják a polgármestereknek. A szállítással kapcsolatos problémákat iskolánként összegyűjti a tanfelügyelőség, egyeztek meg a megbeszélésen.

A jelenlegi helyzetben kreatív megoldásokat kell találni, megnézni, hogy milyen lehetőségek vannak a pedagógusok és a diákok személyes találkozására – például kültéren, mondta Ferencz Salamon Alpár. A járványtani szempontból fontos eszközök beszerzésében pedig az önkormányzatok lehetőségeikhez mérten segítsék a tanintézeteket. 

Az Egészségügyi Minisztérium ugyanakkor hétfői sajtóközleményben emlékeztet arra, hogy ezen a héten határozzák meg a forgatókönyveket az oktatási intézmények/egységek tevékenységének megszervezésére járványügyi szempontból biztonságos körülmények között, a SARS-CoV-2 vírussal való megfertőződés megelőzése érdekében.








EZT OLVASTA MÁR?

X