Költségvetés-módosítást szavazott meg Hargita Megye Tanácsa az ingázó diákok érdekében


-A A+

Hargita Megye Tanácsa csütörtöki rendkívüli ülésén döntött a költségvetés módosításáról többek között annak érdekében, hogy belefoglalják a diákok ingázási költségeihez való hozzájárulást szeptember–október hónapokra.

A vontakozó kormányrendelet szerint az ingázóknak nem kell megvásárolniuk előre a bérletet, hanem az iskola által kiállított igazolás alapján a szállítást végző cégtől kapnak bérletet. A bérletek árának megtérítése utólag történik, a szolgáltatást kiszámlázza a szállító, településen belüli szállítás esetén fele-fele arányban a polgármesteri hivatal és az iskola, települések közti szállítás esetén a megyei tanács és az iskola, megyeközti szállítás esetén teljes mértékben a szállításügyi minisztérium téríti meg az utazási költségeket.

Az ingyenes szállításra azok a diákok jogosultak, akiknek más településre kell utazniuk, hogy iskolába tudjanak járni, ismertette a részleteket Demeter Levente Hargita megyei főtanfelügyelő.

„Elérhetővé tesszük és a minőség javítását célzó intézkedéseket teremtünk a megyei tömegközlekedési hálózatban. Célunk, hogy stabil, kényelmes közösségi közlekedés révén biztosítsuk a Hargita megyei települések közötti összeköttetést, valamint más székelyföldi közlekedési csomópontok között, beleértve a vasutat és vasútállomásokat is” – mondta az új intézkedés kapcsán Borboly Csaba megyeelnök.

A testület döntött Hargita Megye Tanácsaának a történelmi egyházakat támogató programjának meghirdetéréről is, illetve jóváhagyták a Hargita Megye Tanácsa kezdeményezésére létrejött Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás tagdíját, amely az elmúlt időszakban jelentősen segítette programjaival a megye turisztikai szereplőit, hogy ne kelljen az ágazatban dolgozókat kényszerszabadságra küldeni.

(Borítókép: cugerliber.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X