Máris bezártak egy romániai iskolát koronavírus-fertőzés miatt


-A A+

Online folytatódik az oktatás az Arad megyei Zádorlakon (Zădăreni), miután a tanintézmény igazgatója megfertőződött a koronavírussal.  

Az Arad megyei tanfelügyelőség vezetője az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott: az iskolaigazgató kedd reggel tájékoztatta őket arról, hogy hétfő estére pozitív lett a koronavírustesztje. Mint kiderült, már szombaton megjelentek nála a fertőzésre utaló tünetek, ezért nem vett részt a hétfői tanévnyitón, hogy ne kockáztassa kollégái vagy a diákok egészségét. 

Az iskolaigazgató azonban a múlt hét folyamán – azelőtt, hogy tünetei lettek volna – minden nap a tanintézményben volt, számos kollégájával találkozott, ezért úgy döntöttek, hogy kedd reggel az iskolát bezárják – részletezte Marius Göndör tanfelügyelő. 

A helyileg illetékes közegészségügyi igazgatóság (DSP) járványtani vizsgálatot indított az ügyben, a helyi vészhelyzeti bizottságnak pedig meg kell erősítenie a tanfelügyelőség azon döntését, miszerint a piros forgatókönyv szerint, azaz kizárólag online folytatódik a településen a tanítás. A zádorlaki iskolában több mint kétszáz elemi osztályos és gimnazista gyermek tanul. 

Kedd reggeli adatok szerint Arad megyében 302 tanintézmény a zöld, 112 a sárga és 25 iskola (két esetben nem a járványhelyzet, hanem felújítások miatt) a piros forgatókönyv szerint szervezi meg a tanítást. 

(Címlapfotó forrása: commons.wikimedia.org/Turbojet)








EZT OLVASTA MÁR?

X