Új lélegeztetőgépet kapott a csíkszeredai kórház
Hibrid, szükség esetén hordozható lélegeztetőgéppel gazdagodott a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház felszerelése Csíkszépvíz és a községhez tartozó három közbirtokosság jóvoltából. A több mint 88 ezer lej értékű berendezést csütörtökön adták át.
Az átadáson Ferencz Tibor, Csíkszépvíz polgármestere elmondta: ebben az évben rendezvényekre viszonylag magas összeget különített el az általa vezetett önkormányzat különböző események megszervezésére. Miután a koronavírus-járvány kitörését követően meghiúsult a rendezvények zöme, a helyi és a községben található közbirtokosságokkal egyeztetve úgy döntöttek: összefogással a megyei kórházat fogják támogatni.
Felvették a kapcsolatot a kórház vezetőségével és javaslatukra egy lélegeztetőgép megvásárlásáról határoztak. Csíkszépvíz polgármesteri hivatalának kezdményezéséhez csatlakozott a szépvízi, a csíkszentmiklósi és a csíkborzsovai közbirtokosság, valamint a Szépvízért Egyesület is.
Konrád Judit kórházmenedzser köszönetét fejezte ki az adományozók felé. Kiemelte, hogy a csíkszépvízi polgármester az elsők között kereste meg az intézményt segítő szándékával. „Abban az időben, abban a helyzetben nagy szükségünk volt mindenkinek a segítségére” – emelte ki Konrád Judit. Az igazgató az átadás alkalmával köszönőoklevelet nyújtott át az adományozóknak.
Borboly Csaba, a kórházat működtető Hargita Megye Tanácsának elnöke köszönetét fejezte ki mindazon szervezeteknek, cégeknek és magánszemélyeknek, akik adományoztak a kórház megsegítésére. „Az összegyűlt pénzből olyan fontos felszerelést és eszközöket tudtunk megvásárolni, amelyek beszerzése nagyon sürgős volt. A szépvíziek segítsége igazán nagy teljesítmény, amelynek nyomán most egy olyan modern készülékkel büszkélkedhetünk, amelyre nagy szükség volt” – mondta Borboly Csaba.
Dr. Bartha István, a kórház intenzív terápiás osztályának vezetője a lélegeztetőgéppel kapcsolatosan elmondta: különleges gépről van szó, mert a hibrid gépet lehet kritikus betegek szállítása során használni, de a koronavírusjárvány-helyzet súlyosbodása esetén átalakítható fix lélegeztetőgéppé is. „Sokarcú gép, több felhasználási lehetőséggel, segítségével életeket tudunk menteni” – fogalmazott a szakember.
A német gyártmányú berendezés értéke 88 357 lej. A kórháznak jelenleg összesen 21 lélegeztetőgépe van: 19 volt saját, korábban kaptak adományba egy hordozható készüléket a Rotary Club Csíkszeredától és a mostanit, amelyet már be is üzemeltek az intenzív terápiás osztályon. A világjárvánnyal való küzdelem segítése érdekében indított adománygyűjtő akció keretében eddig összesen 3 149 882 lej értékű adomány gyűlt össze – hangzott el az átadás alkalmával.
- 33271 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33273 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33274 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33275 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33276 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33276 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni