Október 6.: járványügyi intézkedések közepette emlékeznek meg Aradon
A koronavírus-járvány miatt maximum 500-an vehetnek részt az idei október 6-i megemlékezések aradi főrendezvényén, a főhajtásra érkezőknek regisztrálniuk kell, mielőtt elfoglalnák ülőhelyeiket – tájékoztattak a szervezők.
Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának, a 13 honvédtiszt aradi kivégzésének 171. évfordulója lesz idén október 6-án. Aradon a központi rendezvényt 17 órakor tartják a mártír tábornokok emlékművénél, a Szabadság-szobornál, ahol a szabadtéri szentmise főcelebránsának és szónokának Schönberger Jenő szatmári római katolikus megyéspüspököt kérték fel.
Ugyancsak a nemzeti gyásznapon, október 6-án, kedden 14 órakor Vesztőhelyen is tartanak megemlékezést. A programok egyébként már szokás szerint előző este, október 5-én megkezdődnek, amikor is a Kultúrpalotában az Aradi Filharmonikusok adnak ünnepi hangversenyt 18 órától (vezényel Hermann Szabolcs, orgonán közreműködik Miklós Noémi, énekel Duffner Melinda és Kászoni Annamária).
Az RMDSZ Arad megyei szervezetének közleménye szerint a hatályos egészségügyi óvintézkedések miatt idén nem tartanak koszorúzást. Virágok helyett egy-egy gyertyát hozzanak emlékezzenek a résztvevők a szabadságharc mártírjaira – írták.
A résztvevők számára a szervezők 500 ülőhelyet biztosítanak, amelyekre igénylést szeptember 30-tól, keddtől személyesen lehet benyújtani a megyei RMDSZ-székházban.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni