Járványhelyzet: hibrid oktatás kezdődött Marosvásárhelyen


-A A+

Egyre aggasztóbb méreteket ölt a járványhelyzet Maros megye több településén, köztük a megyeközpontban.

Keddtől Marosvásárhelyen, valamint Maros megye kilenc településén, Radnódoton, Fehéregyházán, Magyarón, Koronkán, Dózsa Györgyben, Marosszentkirályon, Marosszentgyörgyön valamint Küküllőszéplakon és Mezőcekeden a sárga forgatókönyv szerint zajlik az oktatás.

Mezőbodont vörös járványügyi zónának minősítették, ami azt jelenti, hogy minden gyerek online oktatásban vesz részt. A Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság hétfői tájékoztatása szerint ezeken a településeken a koronavírus-fertőzöttek ezer lakosra vetített száma meghaladta az egyet az elmúlt két hétben.

Marosvásárhelyen az elmúlt 14 napban 165 új esetet jelentettek. A tanintézményekben alkalmazandó sárga forgatókönyv alkalmazása a hibrid oktatást jelenti. Ennek lényege, hogy a hagyományos, tantermi oktatást ötvözik a távoktatással. Az elemistáknak, valamint a 8. és 12. osztályos tanulóknak hagyományos módon, személyesen részt kell venniük a tanórákon, az 5., 6., 7., 9., 10., 11. osztályos tanulóknak rotációs rendszerben kell iskolába járniuk, valamint online oktatásban részt venniük.

Maros megyében a legfrissebb adatok szerint 2014 koronavírusos beteget tartanak nyilván. A kór romániai megjelenése óta 128 személy halála köthető össze a koronavírus-fertőzéssel a megyében, ahol jelenleg 138 személyt covidos beteget kezelnek kórházban.

Az egészségügyi hatóságok jelentése szerint jelenleg nem áll még fenn a kórházak túlterheltsége, mi több, hétvégén más megyékből hoztak intenzív terápiás ellátásra szoruló, súlyos állapotban levő koronavírusos betegeket Marosvásárhelyre.

(Címlapképünk illusztráció/MTI)








EZT OLVASTA MÁR?

X