Girl2Leader, női vezetők előtérben – online képzéseket tartanak Nagyváradon
Különféle témákban, többek között a nők vezetői szerepvállalásával kapcsolatban szerveznek – egyelőre online előadásokat – Nagyváradon a Girl2Leader program keretében.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete 2011-ben nyilvánította október 11-ét a lánygyermekek világnapjává, részben azért, mert a lányokban olyan lehetőségek rejlenek, amelyekre érdemes odafigyelni, részben azért, mert az esélyegyenlőség szempontjából is fontos figyelni a 14–20 év közötti korosztálya, mondta Biró Rozália RMDSZ-es parlamenti képviselő Nagyváradon.
Ő egyébként a külügyi bizottság tagjaként 2015-ben, Mexikóban vett részt a Women Political Leaders nemzetközi konferenciáján, Mexikóban, abban az évben, amikor alkotmányba foglalták az 50-50 százalékos arányt a nők és a férfiak között az állami döntéshozói szinten.
A Girl2Leader (Lányokat vezetőnek) programot Marie-Louise Coleiro Preca máltai elnök kezdeményezésére indították el, idézte fel a parlamenti képviselő, aki elmondta Nagyváradon először tavaly szerveztek a program keretében kerekasztal beszélgetést, idén pedig – egyelőre online – formában képzéseket indítanak.
A képzéssorozatot még szervezik, a terv, hogy heti, kétheti rendszerességgel legyenek előadások, beszámolók személyes tapasztalatokról, workshopok, egy-két női előadóval, vezetővel, mondta Cefan Kinga, a Nagyváradi magyar diákszövetség alelnöke. Azt is hozzátette: fontos a lányokat, hölgyeket bátorítani, hiszen a férfiak még mindig többségben vannak a döntéshozásban.
Őrősi Renáta a Girl2Leader nagyváradi programkoordinátora elmondta, hogy az első előadást csütörtökön 17 órától tartja Keszeg Anna, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa Lisbeth Salandertől Mulanig. Erőjáték és „nőisség” a kortárs nőhősöknél. címmel, az érdeklődők, jelentkezők a girl2leader.nv@gmail.com email címen fordulatnak hozzájuk, és él már Facebook-oldaluk is.
A lányok bátorítására, képzése valóban szükség is van, mint azt Biró Rozália elmondta: jelenleg az államfők 93 százaléka, a kormányfők 92 százaléka és a Fortune 500-as egyik listán (ez az Amerikai Egyesült Államok ötszáz legnagyobb árbevételű nyílt részvénytársaságát sorolja fel) szereplő cégek vezetőinek 95 százaléka férfi. A leszakadás is fenyegeti a lányokat, a pandémia előtt világszerte 130 millió lány volt olyan helyzetben, hogy nem végezhette el az iskoláit vagy veszélyeztetett volt, ez a szám a járvány idején 11 millióval nőtt.
- 34915 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34917 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34918 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34919 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34920 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34921 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni