RMDSZ Nőszervezet: több mint 25 százalékkal nőtt a nők aránya az önkormányzatokban


-A A+

Az önkormányzati választásokon az RMDSZ listáin összesen 372 nő nyert el helyi és megyei tanácsosi, valamint polgármesteri tisztséget, ez az arány 25,25 százalékos növekedést jelent a korábbi évekhez képest – jelentette be kedden az RMDSZ Nőszervezete.

A szövetség listáin közel ezer (911) erdélyi magyar nő indult az idei helyhatósági választásokon, amit a Nőszervezet fontos eredménynek tart, „hiszen célunk, hogy évről-évre több nő vegyen részt a közéletben, a döntéshozatalban”.

Bihar megyében (53), Háromszéken (57) Maros megyében (62) és Hargita megyében (71) jutottak be a legnagyobb számban nők a döntéshozatalba, de nem elhanyagolható az sem, hogy a szórványban is megmaradt, sőt volt, ahol erősödött a női képviselet, írták keddi közleményükben.

Hunyad megyében 16 év után sikerült visszaszerezni a képviseletet a megyei tanácsban, ahol a következő négy évben dr. Máté Márta dolgozik majd a helyi magyar közösségért. Arad, Beszterce és Fehér megyében is sikerült megőrizni a bejutó helyeket, Szilágyságban és Szatmár megyében pedig a 2016-os arányokhoz képest jelentősen megnövekedett a női tanácsosok száma.

Az RMDSZ színeiben indult női polgármesterjelöltek közül öten nyertek el vezetői tisztséget, de két független, az RMDSZ Nőszervezet által támogatott jelöltnek is bizalmat szavazott a közösség. „A 2020-2024-es időszakban tehát hét nő polgármester vezetésével fejlődhetnek településeink” – közölték.

„Fontos lépést tettünk annak érdekében, hogy a 2020-2024-es periódusban több nő kötelezze el magát a közösségünk szolgálatában, és bizonyíthassa rátermettségét, szaktudását az önkormányzataink testületeiben. Meggyőződésem, hogy szívvel-lélekkel, szakmai tudással és következetességgel fogják vezetni közösségeinket és valósítják meg a szövetség hatékony érdekérvényesítését és érdekképviseletét. Köszönjük a bizalmat!” – összegezte Biró Rozália, az RMDSZ Nőszervezet elnöke.

(Címlapfotó forrása: RMDSZ Nőszervezet)








EZT OLVASTA MÁR?

X