Családon belüli erőszak: a bántalmazót felelősségre vonják akkor is, ha a felek kibékülnek


-A A+

Döntő fórumként megszavazta kedden a képviselőház azt a törvényjavaslatot, amely szerint családon belüli erőszak esetén a felek közötti megbékélés nem mentesít a büntetőjogi felelősségre vonás alól. Az államfő kihirdetésére váró jogszabálymódosítás szerint az agresszor nem szabadul meg a büntetéstől akkor sem, ha a bántalmazott utólag visszavonja panaszát. 

A 2009/286-os törvény 199. cikkelyét módosító tervezet értelmében valamely családtag ellen elkövetett ütlegelés vagy más erőszakos cselekedet, illetve gondatlanságból elkövetett testi sértés esetén a kibékülés nem mentesít a büntetőjogi felelősségre vonás alól, és hivatalból bűnvádi eljárás indítható az ügyben. 

Csép Andrea képviselő a módosításról a Maszolnak elmondta: a legtöbb esetben a bántalmazott az elkövető nyomására vonta vissza feljelentését. „Az áldozatok maguk is elmondták, hogy miután feljelentették a bántalmazó felet, sok esetben fenyegetve, kényszerítve voltak arra, hogy visszavonják a feljelentést” – fogalmazott a családon belüli erőszak visszaszorítását célzó törvénymódosításokban oroszlánrészt vállaló politikus. 

Olykor az is indokolta a panasz visszavonását, hogy az áldozatok azt hitték, a bántalmazás egyszeri alkalom volt, nem fog többet előfordulni, vagy nem akarták pénzbírságnak kitenni az elkövetőt, akivel közös kasszán éltek. „A legveszélyesebb az, amikor feljelentés történik, és a bántalmazó még agresszívebbé válik. Ezek sajnos borzasztó következményekkel szoktak járni, akár az életére is törhet az áldozatnak” – mondta Csép Andrea. 

Nagy előrelépés és a bántalmazott személyeket segíti a képviselőházban is megszavazott törvénymódosítás az RMDSZ-es politikus szerint, aki nyomatékosította: ezentúl minden családon belüli bántalmazásnak következménye lesz, az elkövetők a büntetőtörvénykönyv előírásai szerint felelősségre lesznek vonva, amennyiben feljelentést tesznek ellene. 

(Címlapi illusztráció forrása: pixabay)








EZT OLVASTA MÁR?

X