Arafat: soha nem állítanám azt, hogy elvesztettük a COVID-19 elleni harcot


-A A+

 

Cáfolta szombat este Raed Arafat belügyi államtitkár, hogy előző nap kijelentette volna: „elvesztettük a COVID-19 elleni harcot”. Az ügyben pontosított a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) is.

Szavait kiforgatva idézte szombaton a sajtó Raed Arafatnak azt a Digi24 televízóban péntek este elhangzott kijelentését, miszerint „elvesztettük a COVID-19 elleni harcot”. A belügyi államtitkár nem a koronavírus elleni országos küzdelemről, hanem egy fertőzött fetești-i orvosnő elvesztéséről beszélt, aki egy hónapig harcolt a betegséggel – pontosított szombat este a GCS, közzétéve Arafat teljes nyilatkozatának átiratát.

Az ügyben megszólalt a belügyi államtitkár is, aki egy Facebook-bejegyzésében azt írta: tőle soha nem fogja senki azt hallani, hogy a román hatóságok elveszítették a járvány elleni küzdelmet. „Meggyőződésem, hogy együtt korlátozni tudjuk a pandémia romániai hatásait és sok életet meg tudunk menteni. (…) A hatóságok intézkedései megállítják a fertőzésszámok növekedését, egy plató fázishoz, majd csökkenéshez vezetnek. Csakhogy ehhez időre és közös erőfeszítésekre van szükség” – írta Arafat.

Astazi s-a publicat de mai multe agentii de presa o afirmatie atribuita mie referitoare la “pierderea luptei cu...

Közzétette: Raed Arafat – 2020. október 17., szombat

 








EZT OLVASTA MÁR?

X