A pénz nem boldogít: a segesváriak elégedettebbek az életükkel, mint a kolozsváriak


-A A+

Hiába a magasabb átlagbér, a nagyváradiak és a gyulafehérváriak is elégedettebbek a kincses város lakóinál.

41 romániai, köztük 16 erdélyi településen végzett közvélemény-kutatást a Világbank, annak megállapítására, hogy mennyire elégedettek az életükkel a városlakók. A hétfőn közétett eredmények szerint az anyagi helyzetükkel a megkérdezettek 66 százaléka van maximálisan, vagy többé-kevésbe megelégedve.

Az elégedettek aránya magasabb, 72 százalék, a 35 évnél fiatalabbak esetében, míg a 65 évesnél korosabbak kategóriájában alacsonyabb az átlagnál, mindössze 57 százalék. A közalkalmazottak 81 százaléka mondta magát elégedettnek anyagi téren, ami csak 1 százalékkal marad el a vállalkozók szintjétől. Ez azt mutatja, van látszatja az elmúlt évek látványos bérfejlesztésének, aminek a haszonélvezői az állami alkalmazottak voltak.

Némileg meglepő módon Suceava városában a legmagasabb, 85 százalék, azok aránya, akik úgy érzik, elég pénzük van. További négy városban haladja meg a 80 százalékot azok aránya, akik problémamentesnek ítélik az anyagi helyzetüket, ezek: Segesvár, Kolozsvár, Craiova és Szinaja. Hiába élnek az ország egyik leggazdagabb településén, a kolozsváriaknak csupán 17 százaléka elégedett maradéktalanul anyagi tekintetben. Ennél az elégedettek részaránya számos, nem éppen prosperáló városban magasabb: Kézdivásárhelyen 18, Resicabányán 19, a Bihar megyei Belényesben 23, a dobrudzsai Isaceea városában pedig 31 százalék.

Bukarest példája szintén azt támasztja alá, hogy a pénz nem boldogít: a fővárosban a nettó átlagjövedelem messze a legmagasabb az országban, azonban az anyagi helyzetükkel maximálisan elégedettek a lakosságnak csupán 16 százalékát teszik ki, további 48 százalék pedig nagyvonalakban elégedett.

A károlyiak keveslik a pénzt

Az erdélyi települések közül Nagykárolyban és Karánsebesen a legkisebb a teljes mértékben elégedettek aránya, 6, illetve 4 százalék. Az életükkel, annak minden aspektusát beleértve, az alanyok 78 százaléka mondta magát nagyon  vagy egyszerűen elégedettnek. Az elégedettek aránya magasabb az átlagnál a fiatalok, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők és a közalkalmazottak körében.

Az életminőség tekintetében leginkább elégedettek aránya Gyulafehérvár lakosságán belül a legnagyobb, 88 százalék, majd Târgu Jiu, Ploiești, Suceava és Tasnád következik, egyaránt 87 százalékkal. A teljes mértékben elégedettek aránya Suceava várossában messze a legmagasabb, 53 százalék. Erdélyben Herkulesfürdő áll a legrosszabbul, a helybeliek 5 százaléka mondta magát maradéktalanul elégedettnek.

A Hotnews hírportál munkatársai a két mutató kombinálásával kiszámították valamennyi vizsgált település boldogság-indexét. Az első helyre Suceava került, 3,37 ponttal, megelőzve Slatina (3,19), Segesvár (3,18), Szinaja (3,13) és Iași (3,11) városokat. Nagyvárad (3,07) a hatodik, Gyulafehérvár (3,06) a hetedik, Kolozsvár (3) pedig 11. lett. Brassó (2,82) és Temesvár (2,79) a középmezőnybe, Nagykároly (2,73) és Kézdivásárhely (2,72) pedig a rangsor második felébe került. A legalacsonyabb boldogság indexxel rendelkező erdélyi városok Abrudbánya (2,67) és Karánsebes (2,43).








EZT OLVASTA MÁR?

X