Csaknem 10 ezer oktatási intézményben még személyes jelenléttel zajlik a tanítás


-A A+

Országszerte 3107 tanintézetben zajlik kizárólag online az oktatás – tájékoztatott kedden a tanügyminisztérium.

A megyei tanfelügyelőségek által kedd délig közölt adatok értelmében az ország 9580 tanintézményében a zöld forgatókönyv szerint, azaz személyes jelenléttel zajlik a tanítás, 4969-ben a sárga forgatókönyv szerinti, azaz hibrid oktatás zajlik, 3107 tanintézetben pedig a piros forgatókönyv alapján, kizárólag online folyik a tanítás.

A szaktárca megjegyzi, hogy 393 iskolában a tanulók és tanárok körében jegyzett koronavírusos megbetegedések indokolják a digitális tanrendet, 2714 tanintézetben pedig részben a településen regisztrált magas esetszám, részben pedig javítási munkálatok miatt tértek át az online oktatásra. 

A minisztérium hangsúlyozza, hogy az iskolák igazgatótanácsa egyrészt a járványhelyzet alakulása, másrészt a tanintézet infrastruktúrája és a rendelkezésre álló erőforrások függvényében tesz javaslatot az alkalmazandó forgatókönyvre, illetve ennek esetleges módosítására. 

Az oktatási és az egészségügyi miniszter közös rendelete értelmében a forgatókönyv kiválasztásakor a fő járványügyi szempont az adott településen az előző 14 napban jegyzett új megbetegedések számának összege ezer lakosra vetítve.

(Címlapi illusztráció: Gábos Albin)








EZT OLVASTA MÁR?

X