Új járvány- és tüdőkórházat építenek Nagyváradon


-A A+

Új kórház építését jelentette be a közösségi oldalon Ilie Bolojan Bihar megyei tanácselnök, Florin Birta nagyváradi polgármester és dr. Gheorghe Carp, a Bihar Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház menedzsere.

Az új kórházat a nagyváradi Bezerédy Imre (ma Vlădeasa) utcában építik majd fel. Mint Ilie Bolojan tanácselnök elmondta, ott egy 2,5 hektáros telek van a megyei önkormányzat tulajdonában, amelyet korábban katonai létesítmények használtak. Ezt a telket a megyei tanács következő ülésén átadják a nagyváradi önkormányzat használatába.

Florin Birta polgármester elmondta, hogy a telken lévő elhagyatott épületeket lebontják, és a megyei, illetve a Dr. Gavril Curtanu Városi Kórház segítségével elkészítik az új ispotály előmegvalósíthatósági és megvalósíthatósági tanulmányait. A polgármesteri hivatal uniós projektfejlesztési igazgatósága pályázati forrásokat keres annak érdekében, hogy a kivitelezést uniós támogatásból fedezzék.

A jelenlegi helyzet bebizonyította, hogy nem voltak kellőképpen felkészülve egy járványra, ezt pedig a jövőben nem történhet meg – mondta dr. Gheorghe Carp, aki hozzátette: az ötlet két hónapja született. Az új kórháznak lesz két, ötven-ötven ágyas járványrészlege, illetve további ötven tartalékágya. Terveznek egy szintén száz ágyas pneumológiai részleget, ahol harminc ágyat tbc-seknek tartanak fenn. A fertőző betegségek kezelésére alkalmas, a 21. század követelményeinek megfelelő kórházat akarnak, legtöbb kétágyas, olyan légterű szobákkal, amelyekből – az úgynevezett negatív nyomás miatt – nem tudnak kijutni a kórokozók. Az új kórházba egy CT-vel ellátott osztályt is terveznek, illetve egy új intenzív osztályt.








EZT OLVASTA MÁR?

X