Koronavírus: közel egymillió romániai gyerek maradt oktatás nélkül


-A A+

Romániában közel egymillió gyerek, azaz minden harmadik tanuló oktatás nélkül maradt több hónapig az iskolák bezárása után, ismeri el egy kormánydokumentum, amely az Edupedu.ro birtokába jutott.

A dokumentumot az Európai Bizottságnak mutatják be a NextGeneration EU különleges alapból finanszírozott projekteket érintő tárgyaláson. Ebből az alapból Románia 30,4 millió eurót kaphat.

A romániai oktatás jelenlegi helyzetéről szóló beszámolóban a kormány elismeri, hogy az alapvető infrastruktúra hiánya miatt közel egymillió gyereknek nem volt hozzáférése az oktatáshoz az utóbbi hónapokban. Ez az ország tanulóinak 32 százaléka.

A jelentés arra is kitér, hogy az online oktatás támogatására 400 ezer tanulónak és egyetemi hallgatónak vásároltak elektronikai eszközöket.

Az Edupedu szerint ez az első alkalom, amikor a kormány az iskolák bezárása miatt hátrányosan érintett gyerekek valós számát közli.

(Nyitókép: Adobe Stock Photo)








EZT OLVASTA MÁR?

X