Sepsiszentgyörgyön féláron kapnak parkolási bérletet, akik idén nem tudták azokat érvényesíteni


-A A+

A koronavírus-járvány miatt bevezetett tavaszi „karantén” miatt Sepsiszentgyörgyön hosszú hónapokig fel volt függesztve a fizetéses parkolás. Ennek oka az volt, hogy egyrészt a kijárási tilalom amúgy is alacsony volt az autós forgalom, másrészt a helyi rendőrségek irányítását március óta elvették az önkormányzatoktól és a veszélyhelyzet végéig a belügyminisztérium irányítása alatt maradnak, magyarázta Antal Árpád. 

Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, korábban a városban a helyi rendőrök ellenőrizték a fizetéses parkolás betartását és büntették a tilosban parkolókat, ám jelenleg a polgármester nem tud erre vonatkozó feladatot adni számukra. 

Antal Árpád közölte, Sepsiszentgyörgyön idén 321-en váltottak egész évi parkolási bérletet, ám ezt nem tudták érvényesíteni, hiszen több hónapig ingyenes volt a parkolás. Az önkormányzat döntése értelmében kompenzálásként az idén parkolási bérlettel rendelkezők, amennyiben jövő évben is kiváltják a bérletet, féláron jutnak hozzá. 

A polgármester hozzátette, Sepsiszentgyörgyön jövő évben egyébként nem változnak a parkolási díjak és bérletek árai. Könnyítésként viszont jövő év februárjától bevezetik, hogy annak, aki sms-ben fizeti ki a parkolási díjat, lehetősége lesz félórára fizetni, hiszen jelenleg a legkisebb időegység egy óra. 

(Címlapi illusztráció forrása: Vargyasi Levente)








EZT OLVASTA MÁR?

X