Idén minden Hargita megyei középiskolást várnak a székelyföldi Karrier Napokra
Idén online térben szervezi meg a karrier- és életpálya tanácsadást, a székelyföldi Karrier Napokat a sepsiszentgyörgyi székhelyű Prospero Ifjúsági és Kulturális Egyesület, valamint a Székelyföldi Diákigazolványt kiadó Centrum Studiorum Egyesüle. A középiskolás diákoknak szóló eseményre december 4-ig lehet jelentkezni.
A székelyföldi Karrier Napok 2018-ban indultak Sepsiszentgyörgyön, akkor több mint 450 diák bevonásával. Ezt követően a tavaly Csíkszeredában is megszervezett eseményen közel háromszáz fiatal vett részt, így egyértelmű volt, hogy a járványhelyzet ellenére idén is folytatni kell a programot.
Az idei eseményen a megszokott panelbeszélgetések átkerülnek az online térbe, ahol a regisztrált diákok előre megfogalmazott és beküldött, pályaválasztás kapcsán felmerülő kérdéseire videóban válaszolnak a szakmájukban elismert és közismert személyek – tudtuk meg Zsigmond Józseftől, a Székelyföldi Diákigazolvány projektigazgatójától, a Karrier Napok ötletgazdájától.
A több mint két tucat szakmát bemutató, több órás kész filmet minden résztvevő diák megkapja, és idén nemcsak Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda, de egész Háromszék, Csíkszék, Udvarhelyszék és Gyergyószék is bekapcsolódhat az eseménybe. A videókat december 14–18. között mutatják be a diákoknak. A felhívásra eddig több mint hétszázan jelentkeztek, de 2020. december 4-ig még lehet regisztrálni erre a linkre kattintva.
Az IT és a közgazdaságtan a legnépszerűbbek
A két éve elindított program egyre nagyobb népszerűségnek örvend a diákok körében. A 2019-es rendezvény kiértékelője azt mutatja, hogy a határozottan kiválasztott szakmák között vezető helyen áll az IT, közgazdaságtan, pszichológia, marketing, orvosi, építészet és belsőépítészét, valamint a gyógypedagógia. A 17-19 évesek körében magas érdeklődésnek örvend a kommunikáció, fotó-, videó-, hangtechnika, illetve a segítő szakmák, a sport, valamint a bölcsészkar és tanítóképző. Bár kis mértékben, de érdeklődés mutatkozott a régészet, topográfia, a rendőrség, design, könyvtárszak iránt is.
Zsigmond József a Maszolnak azt is elmondta, hogy azért fontos ez a program, mert a diákok általában az egyetemi felvételi körülményeiről kapnak információkat, nem annyira a szakmáról, és magáról az adott szakterületen dolgozók mindennapjairól.
„Ugyanakkor egy visszacsatolás is, hiszen a felkért előadók pontos képet tudnak festeni bizonyos szakterület telítettségéről, így a diák már a pályaválasztás előtt tudja, hogy az adott városban, régióban mennyire van szükség a végezni kívánt szakmára. A tavaly első alkalommal szerveztük meg a Székelyföldi Karrier Napokat Csíkszeredában is, a visszajelzések nagyon pozitívok voltak, akkor több mint kétszáz diák jelentkezett a programra, idén reméljük ez a szám meghaladja a háromszáz főt” – fejtette ki Zsigmond József.
Előtérben a diákok igényei
A Karrier Napok forgatókönyvét a diákok igényei írják és alakítják, hiszen a szervezők az ő kérésüknek eleget téve bontják ki az adott témákat, megfelelő szakemberek segítségével nyújtanak hasznos, gyakorlati tanácsokat egy-egy hivatást, foglalkozást illetően.
„Nagy öröm számunkra, hogy az idei, egyáltalán nem szokványos tanévben is meg tudjuk szervezni a 3. Sic Card Karrier Napokat, hiszen már tavasszal nagyon sok diák jelezte, hogy ebben az évben is szívesen bekapcsolódna a Székelyföld szintjén is egyedülállónak számító eseménybe. Erős visszajelzés az is, hogy a járvány ellenére az előadók is szívesen eleget tettek a felkéréseknek. Gyakorlatilag példaértékű egyetértés volt a bemutatott szakmák képviselői között abban, hogy tudásuk és tapasztalatuk megosztása Székelyföld végzőseivel morális felelősség. Felelősség a fiatalok, a közösség és a szülőföld irányába is” – tette hozzá az ötletgazda.
A 3. Sic Card Karrier Napok támogatója idén is a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és az RMDSZ által alapított Communitas Alapítvány.
- 33197 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33200 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33200 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33201 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33202 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33203 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni