Adakozni menő – idén is egyetemisták gyűjtenek a hidegvölgyi gyermekek számára
Idén harmadik alkalommal szervezik meg az Adakoznimenő elnevezésű gyűjtési akciót, amellyel a hidegvölgyi gyerekeknek gyűjtenek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjai.
A művészeti egyetem több csoportjához mára már csatlakoztak különböző alapítványok, magánszemélyek és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ), mindezt annak érdekében, hogy minél több emberhez eljusson a gyűjtés híre.
A kezdeményezők két évvel ezelőtt elsőként a Telefonos Szeretetszolgálattal vették fel a kapcsolatot, hogy az adatbázisukban szereplő rászoruló időseknek és családoknak felajánlják az összegyűjtött adományokat. Tavaly a hidegvölgyi Szivárvány Iskola tanulóinak és családjaiknak gyűjtöttek tartós élelmiszert, tanszereket és tisztálkodási szereket. Több gyűjtőpontot alakítottak ki a városban, ahova adakozni szándékozók elvihették adományaikat.
Idén szintén a Szivárvány Iskola gyerekeinek gyűjtenek, de csak pénzösszegeket tudnak elfogadni a járványra való tekintettel azért, hogy kerüljék a közvetlen fizikai érintkezést. Ezúttal Tálas Ferenc oktató juttatja el az begyűlt összeget a gyermekekhez, amelyből az iskola változatos korosztályú és nehéz anyagi körülményekkel rendelkező diákjainak vásároljanak a szükségleteiket figyelembe véve.
Szeretnének minél nagyobb összeget gyűjteni, hiszen azt tapasztalták az előző években, hogy hiányt szenvednek kezdve a taneszközök és az iskolai tanuláshoz szükséges más körülmények terén is. Céljaik közé tartozik az is, hogy megváltoztassák a megkülönböztető hozzáállást, amit a hidegvölgyi roma származású gyerekek kapnak a Hidegvölgyön kívülről.
„Tavaly személyesen mentünk el és adtuk át nekik a csomagokat, a gyerekek illedelmesen fogadtak minket, sőt segítettek bevinni az osztályterembe az adományokat. Karácsonyi műsort és rajzokat is kaptunk, amiken többek között mi voltunk láthatóak. Az ajándékozást megelőzően ugyanis meghívtuk őket a bohócjelenetekből álló vizsgaelőadásunkra, amelyet az eddigi leglelkesebb közönségként néztek végig. Mi ezzel a gyűjtéssel szeretnénk támogatni őket, hogy egyenlő bánásmódban részesülhessenek, kicsivel több esélyük legyen tanulni, fejlődni és vágyaikat elérni” – részletezte a Maszolnak Vajda Boróka, a gyűjtés egyik főszervezője.
Az Adakoznimenő szervezői december 15-ig következő címekre fogadják az adományokat:
Lej: Fodor Előd, BT IBAN, RO26BTRLRONCRT0057406602
Forint: Kovács Kata Milla, OTP Bank, 11773133-00693398
Revolut: +40743429061 / IBAN, RO14 BREL 0005 5048 4772
- Cigány-törvényszék elé állítanák Dorin Florea polgármestert az erdélyi roma szervezetek
Társadalom - Nem a származás dönti el, hogy ki marosvásárhelyi – Novák Csaba Zoltán történész a fekete márciusról
Társadalom - Maros megyei roma identitásról, hagyományokról tartott előadást Moca Rudy színművész
Kultúra
- 34934 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34936 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34936 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34938 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34939 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34939 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni